Politika

A DK Varga Mihály meghallgatását követeli a Pénzügyminisztérium korrupciós ügyében

DK szerint a tárcavezetőnek el kell számolnia azzal, hogyan lophatták el az uniós pénzeket a saját beosztottjai.


Az Orbán-kormány újabb, rendkívül súlyos botránya rajzolódik ki a 24.hu cikke alapján – mutatott rá Arató Gergely keddi sajtótájékoztatóján.

A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium 54 tisztségviselőjét, közöttük osztályvezetőket, főosztályvezetőt, valamint egy volt helyettes államtitkárt is azzal vádolnak, hogy iparszerűen lopták el az Európai Unitól érkező pénzeket – részletezte a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.


Mint hangsúlyozta, a DK szerint Varga Mihály nem hallgathat tovább a minisztériumát behálózó, uniós forrásokat sikkasztó maffiáról.

A Demokratikus Koalíció a pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés Költségvetési Bizottságában – mondta Arató.

A tárcavezetőnek el kell számolnia azzal, hogyan lophatták el az EU-s pénzeket a saját beosztottjai – fűzte hozzá.

„Nem fogjuk hagyni, hogy Varga Mihály és a főnöke, Orbán Viktor megússza az elmúlt 14 év egyik legnagyobb korrupciós botrányát!

Elegünk van az Orbán-rendszerből, elegünk van a mindent megúszó Fidesz-milliárdosokból és közpénztolvajokból, és elegünk van a szabadon engedett fideszes ped0filokból is!”

– szögezte le a DK frakcióvezető-helyettese. Megjegyezte, eljött az ideje, hogy a szociáldemokraták és zöldek Dobrev Klára és Karácsony Gergely vezetésével együtt véget vessenek az Orbán-rendszernek.


(Demokratikus Koalíció/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top