Mentegetik a menthetetlent.
Jövő hét péntektől átmenetileg bezár a Keszthelyi Kórház szülészete. Az ATV Híradó megkereste a Belügyminisztériumot az ügyben, akik szűkszavú tájékoztatást adtak.
„A Keszthelyi Kórházban a szülészeti fekvőbeteg-ellátás átmeneti szüneteltetése hátterében
orvosi kapacitásprobléma áll fenn, a szülészeten a szakdolgozói létszám biztosított”
– írták, majd hozzátették: annak érdekében, hogy a szülészeti fekvőbeteg-ellátás ismét elérhető legyen a kismamák számára, a kórház jelenleg is tárgyal szülész-nőgyógyász szakorvosokkal.
„Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a térségi együttműködésnek köszönhetően a köztes időben sem marad senki ellátatlanul”
– tették hozzá.
„A szakdolgozók bérét a közelmúltban emelte a kormány: márciustól átlagosan 20 százalékos alapbéremelést, tavaly júliusban egységesen 18 százalékos béremelést hajtott végre”
– fogalmaztak.
Az optimista és a realista megközelítés nem esik egybe
Beszámoltunk arról, hogy a járóbeteg-ellátást, valamint az egynapos műtéteket változatlanul biztosítják majd, ugyanakkor szülni
- Zalaegerszegre,
- Nagykanizsára,
- Ajkára
- vagy Kaposvárra mehetnek majd azok, akik eddig a város kórházába mentek volna.
„A Keszthelyi Kórház 2024. április 19-étől átmenetileg
a szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg ellátás szüneteltetésére kényszerül”
– közölte Facebook-oldalán az intézmény.
Egy kismamának márpedig nem mindegy, hogy mennyit kell a kórházig utaznia, ahol biztonságosan le tudják vezetni a szülést.
Takács Péter már belengette a bezárásokat
Mint szombaton megírtuk, Takács Péter egészségügyi államtitkár a napokban tartott előadást egy konferencián, amelyen megpendítette: további kórházak bezárására lesz szükség. A politikus kijelentette azt is, hogy számos ellátási helyen
tovább kell csökkenteni a kapacitásokat.
„A nemzetgazdaság teljesítőképességéhez kell szabni azt, hogy hol milyen ellátás lesz elérhető”
– jelentette ki az államtitkár, aki megosztotta: erősítené az alap- és a szakellátást, ugyanakkor kórházból jóval kevesebbet szeretne látni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!