Kendernay János visszalépett Kovács Gergely javára.
Kendernay János LMP-s politikus gratulált a hegyvidéki előválasztáson győztes Kovács Gergelynek. Az ellenzéki politikus Facebook-posztban tudatta, hogy az ellenzéki megállapodással összhangban visszalép a polgármesterjelöltségtől.
Mint ismert, vasárnap véget ért az ellenzéki előválasztás a budapesti XII. kerület (Hegyvidék) összellenzéki polgármesteri címéért. A végleges eredmények alapján a versenyt
Kovács Gergely (MKKP) nyerte több mint 60%-kal, összesen 3829 szavazattal.
Második a Hegyvidék Jövőjéért Egyesület színeiben indult civil Visi Piroska 1276 szavazattal lett, míg a Momentum jelöltje, Farkas Csaba a harmadik helyen végzett 1161 szavazattal.
A megállapodásban részt vevő pártok egyezsége értelmében a 61,11 százalékot kapott Kovács Gergely lesz a kormánypárti Fonti Krisztina kihívója június 9-én, valamint a 12 egyéni önkormányzati választókerületből 8-ban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt állíthat jelöltet – közöltük vasárnap késő este az eredményhirdetést követően.
A kerületben található Cinege úton lakik egyébként maga a miniszterelnök, Orbán Viktor is. A kerületet 1998 óta (!) irányítja a Fidesz, így minden bizonnyal elengedhetetlen a Fidesz számára, hogy a kormányfő kerületében is a pártja maradjon hatalmon.
Kendernay János visszalépett, ezt Facebook-bejegyzésben jelentette be. Írását változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:
„Gratulálok a vasárnap este lezárult hegyvidéki ellenzéki előválasztás győztesének és pártjának.
Bejelentem, hogy a mai nappal
a MKKP BP XII. kerület (Magyar Kétfarkú Kutyapárt) polgármester-jelöltjének javára visszalépek.
Munkámmal és az általam képviselt LMP – Magyarország Zöld Pártjanak szervezetével Kovács Gergely polgármester-jelölt és a 12 egyéni ellenzéki képviselőjelölt kampányát és munkáját támogatni fogjuk. Mindent megteszünk közös sikerünk érdekében.
Az eredményes és sikeres hegyvidéki előválasztással egy fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy Budapest XII. kerületében 2024-ben sikerüljön nemcsak leváltani a Hegyvidéki Fidesz helyi, zöld környezetünk mértéktelen pusztítását szolgáló önkormányzását.
Valamit egy egészségesebb, szolidárisabb, valamint természeti kincseink, kulturális és történelmi örökségünket ápoló és védő, állatbarát és a jóllétünket szolgáló kerületté válhasson a #Hegyvidék. Mind személyemben, mind Magyarország Zöld Pártjaként ebben szövetségesek, társak leszünk.
A többnapos ellenzéki előválasztást a XII. kerületben több hónapos tárgyalássorozat és bizonytalanság jellemezte. Mi Zöldek az előválasztást nem csodafegyvernek tartjuk, és leginkább nem egymás legyőzését szolgáló eszköznek. Ugyanakkor elengedhetetlen számunkra, hogy valamennyi ellenzéki párt elfogadja a megmérettetés szabály- és feltételrendszerét.
Odaszúrt a Momentum jelöltjének
Értetlenséggel vettünk tudomást arról, hogy azok az ellenzéki pártok, amelyek nem szándékoztak, vagy nem tudnak polgármesterjelöltet állítani, de (továbbra is) részt kívánnak venni a kerületi ügyek alakításában, nem tudták formálisan elfogadni az előválasztás feltételeit.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártjának polgármester-jelöltjeként ezért nem vettem részt az előválasztáson, mert nem kívántam a nevemet adni egy kétértelmű és bizonytalan kimenetelű előválasztáshoz. Hátralépésemmel egyrészt a fókuszáltabb versenyhez kívántam hozzájárulni, másrészt a világos politikai protestnek akartam nyomatékot adni.
Szeretnék minden Hegyvidéki politikai szereplőt és szervezetet felszólítani, különösen azokat, akik a Momentum jelöltjét szövetségesükként közös kampányukkal támogatták. Így a Demokratikus Koalíciót és a Párbeszéd – Zöldeket, rajtuk kívül a Magyar Szocialista Pártot és a Jobbik-Konzervatívokat, hogy tartsák tiszteletben az előválasztás eredményét.
Egyetlen ellenzéki jelölt száll szembe a Fidesz indulójával
Fogadják el, hogy egy rendkívül erős legitimitású és társadalmi támogatottságú választási eredmény született. Továbbá felszólítom ezeket a pártokat, hogy a közös győzelmünk érdekében aktívan támogassák az ellenzéki polgármester-jelöltünket, illetve a közös egyéni képviselőjelölteket.
Tanuljunk a legutóbbi önkormányzati választások tapasztalataiból, legyünk mi mind a választások nyertesei, adjunk lehetőséget az ellenzéki többségű kerületi polgároknak, hogy végre változás következhessen be közös helyi ügyeinket illetően.
Az előválasztásokat előkészítő tárgyalásokon a Momentum Mozgalom javaslata, kérése volt, hogy a kampány tiszta és egymást tiszteletben tartó legyen.
Sajnálattal láttuk, hogy pont a Momentum sértette meg ezt a viselkedési kódexet. Ezzel a politikai magatartással semmilyen körülmények között sem tudunk azonosulni. Csak bizakodunk, hogy ez a szervezet levonja a szükséges tanulságokat ebből a választásból.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!