Négy éve a templomban forgatott kampányfilmet Wébel Zsolt.
A világi állásáról nem mondana le
2020 után – saját ígéretét megszegve – ismét indul az önkormányzati választáson Wébel Zsolt. A Baranya (vár)megyei lelkész 2006 óta a Fidesz–KDNP képviselője Mohácson. Wébelt Balog Zoltán 2024 januárjában iktatta be Baranya megyei esperesnek.
A lelkész úgy vállalta el a pozíciót, hogy lemond a világi szerepvállalásokról.
Azt gondolhatta, hogy ennek eleget is tett, amikor lemondott a mohácsi gazdasági bizottsági elnöki tisztségéről. Az egyház vezetése ezt a lépést el is fogadta. Ám van olyan – igencsak világi – tisztség, amelyet az esperes láthatóan nem szívesen engedne el.
Pávkovics Gábor, az idén a polgármesteri székért újra elinduló fideszes politikus kampányplakátját ugyanis szerepel Wébel Zsolt is. A polgármester szerdán, a kampány hivatalos indulásakor osztotta meg a fotót a közösségi oldalán.
Pávkovics neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly nyáron több százezer forintra bírságolták, mert ittasan balesetezett a rollerével.
Kampányfilm a templomban
Az esperes az egyház és az állam szétválasztását valószínűleg a XXI. században sem tartja időszerűnek. Négy éve, 2020-ban egy
református templomban forgatott kampányfilmmel jelentkezett be
a mohácsi választókerületben.
Wébel azonban azonban nem csak erről ismert a környéken. Még 2019-ben bukkant fel a neve egy munkaügyi perben. Az ügyről a nepszava.hu számolt be. A cikk szerint Wébel az előzetes megbeszéléssel ellentétben nem engedte el hosszabb szabadságra a Magyarországi Református Egyház által üzemeltetett hajléktalanszállóról az egyik kollégát.
A férfi a rokonai gondozását vállalta az Egyesült Államokban. Miután Wébel megígérte neki, hogy szabadságra mehet, ő megvette a repülőjegyét, Wébel azonban később közölte vele, hogy nem kaphat szabadságot. A munkaügyi bíróság a dolgozó mellett foglalt állást.
Wébel azonban az elvesztett pert követően sem fizette ki a férfi elmaradt bérét.
Megjegyzendő, hogy az utóbbi ügyről szóló cikket 2019. március 25-én publikálták. Hogy azóta megtörtént-e a kifizetés, nem tudjuk.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!