Görgényi Ernő a munkahelye elvesztésével fenyegette a posta fideszes vezetőjét.
Egy 2019 szeptemberében zajlott telefonbeszélgetés során Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester a munkahelyi szabályok megszegésére ösztökélte Torma Béla helyi fideszes képviselőt. Egy politikailag fontos információt akart kiszedni a városi posta helyettes vezetőjéből – írta meg a magyarnarancs.hu.
A hangfelvétel egy perben került elő
A portál úgy tudja, hogy a birtokukba jutott hanganyag a bizonyítékok között szerepel egy perben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ugyanis eljárást indított Galbács Mihály volt gyulai kormánypárti alpolgármester és Torma Béla egykori önkormányzati tanácsos ellen.
Galbácsot Görgényi kezdeményezésére zárták ki a gyulai Fidesz-frakcióból. Ő pedig a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben indult a 2019-es önkormányzati választáson Gyulán polgármesterjelöltként, sikertelenül.
Kampánya részeként 14 ezer háztartásba juttatott el egy összefoglalót, amelyben
a város fideszes vezetése és egy jól körülhatárolható üzleti kör összefonódásáról írt.
A beszélgetés leirata szerint elhangzott a fenyegetés
A kiszivárgott hangfelvételen a polgármester azt nehezményezte, hogy Torma nem szólt neki előre e levelek terjesztésről. Torma viszont hangsúlyozta: nem adhat ki olyan információt, ami a postán a tudomására jut. A beszélgetés a lap szerint így folytatódott:
„Hát ne viccelj már, mit kockáztatsz azzal, hogy ha nekünk bármit, bármit, ami politikailag fontos információ, átadsz?”
– kérdezte Görgényi.
„Hát a munkahelyemet”
– válaszolta Torma.
„Nem, nem, Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet.
Gondold át, ne csináld ezt, Béla, mert ennek nem lesz jó vége”
– fenyegette meg párttársát és kollégáját a polgármester.
Görgényi mindent tagad
A cikk megjelenése után a gyulai polgármester úgy reagált: Galbács Mihály és sógora, az általa árulónak tartott Torma Béla súlyos gazdasági bűncselekmények miatt áll bíróság előtt. Utóbbi több millió forint fizetést kapott munkavégzés nélkül a Galbács által vezetett futballklubtól.
Ezért felfüggesztett börtönbüntetés mellett 4 millió forintot meghaladó vagyonelkobzást indítványozott vele szemben az ügyészség.
Görgényi szerint az állítólagos fenyegetés komolytalan, ami abból is látszik, hogy Torma ma is a Magyar Postánál dolgozik.
(Kiemelt képünkön Görgényi Ernő látható)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!