Három évre a közügyektől is eltiltották.
Ítéletet hozott az ügyészség a divatguru ügyében
Megkapta az ügyészségtől a hivatalos vádemelést Herczeg Zoltán. A divattervező ellen kábítószer-birtoklás miatt
két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést és három évre közügyektől való eltiltást kértek.
Minderről Herczeg Instagram-oldalán számolt be szombaton. Mint írta, napra pontosan egy éve szabadult a 182 napos előzetes letartóztatásából. A divattervező 122 napja van házi őrizetben. A vádelemés szerint Herczeget 3 millió forintnyi „igazságügyi vegyészszakértői és toxikológus szakértői díj” megfizetésére is kötelezték.
Herczeg az ügy másik vádlottja
Herczeg Zoltánt kábítószer-kereskedelem és -birtoklás gyanújával tartóztatták le még 2022 októberében. Keviczki István, Herczeg ügyvédje akkor a Telexnek azt mondta, ügyfelénél bruttó 145,58 gramm tömegű marihuánát és 18,63 gramm tömegű k0kaint találtak.
A vádirat szerint egy 61 éves budapesti férfi 2022 tavaszától többször is adott le marihuánát egy barátjának, aki az ügy másik vádlottja. 2022. október 21-én az eladó 91 gramm marihuánát adott el társának 350 ezer forintért. A tétel meghaladja a csekély mennyiség felső határát, de nem éri el a jelentős mennyiség alsó határát.
Az ügy másik vádlottja lehet Herczeg Zoltán,
akiről azt írták, a barátján kívül máshonnan is szerzett be kábítószert: a marihuána mellett k0kaint és DMT-t is használhatott. Közölték: a vádlott 2020-tól évente párszor csekély mennyiségű marihuánával és hasonlóan csekély mennyiségű k0kainnal kínálta meg egy barátját, akivel közösen fogyasztottak, 2022-ben pedig másvalakivel közösen marihuánás cigarettát fogyasztott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!