Egy eldugott dokumentumból derült ki.
A Pest Vármegyei Kormányhivatal közleményéből derül ki kedden, hogy a gödi Samsung SDI újabb, több mint 43 ezer négyzetméterrel bővítené gödi akkumulátorgyárát – szúrta ki a merce.hu.
Nehéz lett volna jobban elrejteni
A portál szerint a Samsung újabb bővüléséről szóló közleményt nem verték nagydobra a döntéshozók. Göd weboldalán bukkant fel a hír, amely a nem túl figyelemfelkeltő „Tájékoztató” címet kapta. Mint kiderült, a telephelyen két épületet bővítenének, valamint az ezeket összekötő hidat is.
Az egyik épületben a már meglévő hét mellé újabb három kazánt is telepítenének. Az új épületrészekben „az akkumulátor gyártási kapacitás növelése (sic!) érdekében” pedig további
4 akkumulátorcella-gyártósort létesítenének a meglévő 12 mellé.
A tervek szerint néggyel bővül az úgynevezett „mixing” területek száma is – amint a lap írta, itt történik az akkumulátorgyártás első lépése, az elektródagyártás. Ez az a folyamat, amelyben azt a bizonyos oldószert (az NMP-t) használják, amelyből találtak már a gödi kutak vizében, a gyárból kiömlött szennyvízben és a levegőben is.
Komoly kapacitásbővítést tervez a Samsung Göd településén
Ezzel együtt 20 százalékkal növekedne a gyártási kapacitás, valamint a tervezett módosítás után a szerves
oldószerekből az eddigi közel 14 és fél ezer tonna helyett 22 ezer tonnányit használnának fel éves szinten.
A Samsung által beépített terület így 510 575 négyzetméterről 553 864 négyzetméterre növekedne. A hatóság közleménye szerint
„a tervezett bővítés során a gyártechnológia nem módosul, ugyan azon alapanyagokból ugyan azt (sic!) a terméket tervezik előállítani, mint ami a már meglévő gyártósoroknál történik”.
Az év elején a dél-koreai sajtó beszámolójából lehetett értesülni arról, hogy teljes gőzzel folyik a második gödi akkugyár bővítése. Nemrég született döntés a harmadik Samsung-gyár megépítéséről is.
Előtte, decemberben tíz évre előre kapott környezethasználati engedélyt a gödi Samsung a hatóságok jóváhagyásával. Ennek módosítási folyamatát indította meg a Pest Vármegyei Kormányhivatal, az engedélyezés „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé” nyilvánítva zajlik.
Magzatkárosító oldószer került a levegőbe
Mint ismert, a mostanra hatalmasra bővült akkumulátorgyár zavaróan zajos éjszakánként. Ráadásul több alkalommal is súlyosan egészségkárosító NMP-oldószer került a gödi Samsung-gyár környezetébe.
A Greenpeace Magyarország által nemrég elvégeztetett laborvizsgálat 200 mikrogramm/liter mennyiségben mutatta ki az NMP jelenlétét a környező szántóföldekre kiömlött szennyvízben. A vegyület különösen
a születendő gyermekek számára jelent veszélyt a zöldszervezet szakemberei szerint.
A vizsgálatra azért került sor, mert egy csőtörés során a Samsung-gyár szennyvize elárasztotta a környező földek egy részét, a Göd-ÉRT Egyesület pedig jelezte a problémát a Greenpeace-nek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!