Súlyos fejlemények érkeztek a Schadl–Völner-botrány kapcsán.
Tanúként hallgatta meg a bíróság a monori végrehajtói iroda volt helyettesét, aki már részletes vallomást tett az ügyészségen a Schadl–Völner-botrány kapcsán.
A Fővárosi Törvényszéken kedden terítékre került az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós botránya, a Schadl–Völner-ügy. A szóban forgó tanú neve nem derült ki, adatait bizalmasan kezeli a bíróság. Friss beszámolója azért is érdekes, mert az ügyészségen tett vallomásával összehasonlítva a Fővárosi Törvényszéken már máshogy adott elő bizonyos részleteket, vagy csak szimplán nem emlékezett az eseményekre – fejtette ki az Index.
A férfi kalandos életútjának bemutatása során szót ejtett arról, hogy a jobb fizetés reményében nyergelt át a pedagógusi pályáról a végrehajtóira. Végül egy monori irodába adta le az önéletrajzát, helyettesként dolgozott évekig. Ez idő alatt volt ideje tüzetesen átnézni a végrehajtói kinevezésekről szóló cikkeket. Megfigyelte, hogy az érintettek rendre más életúttal rendelkeztek.
A pletykafészek
Munkája során a pletykákat is szorgalmasan gyűjtötte, ezekhez egyebek mellett a végrehajtók rendezvényein, a már szomjasnak nem mondható kollégáitól jutott hozzá. A hallottakat lejegyzetelte, és amikor kitört a botrány, 2021-ben megtörténtek a letartóztatások, ügyvédhez ment és tanácsot kért, hogy mihez kezdjen a munkatársaktól kapott szóbeszédekkel. A szakértő javaslatára végül az ügyészséghez fordult.
Az összegyűjtött információk között bizonyos nevek mellé a stróman (olyan személy, aki nevét adja egy, valójában más által üzemeltetett üzlethez – szerk.) jelzőt biggyesztette, ám a tárgyaláson már azt mondta, nem ismeri a szóban forgó személyeket.
Nagyot szakított Schadl György
„A végrehajtók tejelnek Schadl Györgynek a kinevezésekért”
– fogalmazott a tanúvallomásában a szóban forgó férfi. Mint mondta, az egyik végrehajtónak 70-80 millió forintot kellett kicsengetnie az irodájáért. Konkrétumokkal azonban nem tudott szolgálni, azt hajtogatta, hogy minderről csak pletykákat hallott.
A férfi bizonyára zavarban lehetett a bírák előtt, ugyanis azt sem tudta elmondani, hogy miért fordult az ügyészséghez, hiszen az illetékes hatóságok nem keresték őt, hogy vegyen részt a büntetőügyben.
A tanú Schadl Györgyről a jegyzetei szerint úgy vélekedett, hogy a végrehajtói kar egykori elnökének
„még a római jogban sincsen kellő tudása ahhoz, hogy egy ötoldalas recenziót meg tudjon írni”.
Korábban ragaszkodott ahhoz, hogy ez benne legyen a vallomásában, a minap viszont már úgy nyilatkozott, hogy nem ismerte Schadlt, továbbá a hatóságnak kell ellenőriznie, hogy az általa elmondottak fedik-e a valóságot.
A férfit saját bevallása szerint senki sem fenyegette meg, mégis az ügyészségen tett látogatása után rövidesen anonimitást kért.
Egy hete érkeztek súlyos fejlemények a Schadl–Völner-botrány kapcsán
Mint írtuk, április 16-án folytatódott a Schadl–Völner-ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A keddi tárgyaláson nagyon súlyos dolgokat mondott el az a végrehajtó, aki bűnösnek vallotta magát abban, hogy Schadl György pénzért szerzett neki pozíciót.
Szabó Balázs végrehajtó, akit a bíróság korábban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, 2017 körül beszélt először Schadl titkárnőjével. F. Vivien akkor kérdezte meg tőle, hogy lenne-e kedve végrehajtónak állni. Cserébe a leendő végrehajtó bevételeinek egy részét kérte. Szabó az egyik olyan végrehajtó, akitől a kinevezésért cserébe védelmi pénzt szedett Schadl György.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!