Mutatjuk a DK Magyar Péterrel kapcsolatos friss közleményét.
A párt szerint komoly fideszes hátszele van a Magyar Péter által támogatott Patrióta Békéscsaba Egyesületnek
Magyar Péter pár napja bejelentette, hogy megvan a TISZA Párt első önkormányzati megállapodása, ennek keretében pedig a Patrióta Békéscsaba Egyesület közösségét fogja támogatni.
„Itt, Békéscsabán mindenki tudja, ez egy fideszes álcivil szervezet, amelyet a legtöbben csak »fehér Fidesz«-ként emlegetnek, és amelyet
a Fidesz közpénzmilliókkal támogat évek óta,
a nyilvánosan elérhető adatok szerint csak 2021-ig legalább 6 millió forint közpénzt kaptak”
– részletezte Fülöp Zoltán, a Demokratikus Koalíció békéscsabai választókerületi elnöke lapunkhoz is eljuttatott friss közleményében.
A DK értesülései szerint gyanús kapcsolatai vannak a békéscsabai egyesületnek
Ha ez nem lenne önmagában is nyugtalanító, a szervezetnek korábban az a Kiss László volt az ügyvezető alelnöke, aki Orosházán
Simonka György unokahúgával ülhetett egy másik fideszes álcivil szervezetben,
legalábbis addig, amíg utóbbi nem került a vádlottak padjára a Simonka-perben – hívta fel rá a figyelmet.
Beszédes az is, hogy a Patrióta Békéscsaba Egyesület alapító ülésén személyesen vett részt Herczeg Tamás, Békéscsaba fideszes országgyűlési képviselője. Ilyen sem szokott történni a kormánytól független civil szervezetekkel – mutatott rá Fülöp Zoltán.
Mint hangsúlyozta, a Demokratikus Koalíció békéscsabai szervezete tudni szeretné: miről állapodott meg Magyar Péter a Patrióta Békéscsaba Egyesület nevű fideszes álcivil szervezettel?
„Tudjuk, hogy Magyar Péter nem zárja ki a Fidesszel történő összefogást, ezt elmondta már számos interjúban, arról azonban mindenkinek tudnia kell, ha
ez valamilyen formában már az idei, június 9-i önkormányzati választáson megtörténik”
– emelte ki a DK békéscsabai választókerületi elnöke.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!