Gulyás Gergely a kormányinfó keretében pánikoltatja a magyarokat. Cikkünk frissül!
Mi történt az elmúlt hetekben? Gulyás Gergely másfél hónapon át nem tartott kormányinfót
Beszámoltunk róla, hogy múlt héten hosszú kihagyás után tartott kormányinfót Gulyás Gergely, immáron új felállásban. A főpolgármester-jelöltté választott fideszes Szentkirályi Alexandrát ugyanis az Energiaügyi Minisztérium korábbi tárcavezető-helyettese, Vitályos Eszter váltotta kormányszóvivőként, így ő ült a kancelláriaminiszter mellett.
Miért kellett Gulyás Gergelyéknek ülniük? Korábban megírtuk, hogy Gulyás – a hivatalos tájékoztatás szerint – gerincműtéten esett át, így február végétől másfél hónapon keresztül eltűnt a nyilvánosság elől. A miniszter később új hajviselettel, meggyötört arccal tűnt fel egy kormányzati videóban.
Múlt héten aztán a miniszter újra munkába állt, és a szokásos csütörtöki időpontban Vitályos Eszterrel karöltve kormányinfót tartott. Az eseményen Varga Mihály pénzügy- és Nagy István agrárminiszter is részt vett.
A háborúról
A miniszter elmondása szerint a legutóbbi kormányülésen az orosz–ukrán háború került elsőként terítékre. A kabinet úgy látja, a NATO háborúra készül, ebből pedig Magyarország ki akar maradni.
„Nem szállítunk fegyvereket továbbra sem, nem küldünk katonákat, és nem engedünk át a magyar–ukrán határon fegyverszállítmányt”
– fogalmazott. Megjegyezte, hogy a november 5-ei, USA-beli elnökválasztások kulcsfontosságúak lesznek az események alakulásában. A magyar kormány már többször is kifejtette, hogy Donald Trump győzelmében bízik. Orbán Viktor csütörtöki CPAC Hungary-n elmondott beszédében is ezt hangoztatta.
Az üzemanyagárakról
A kabinet szerint a háború árát fizetjük meg a töltőállomásokon. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a minap bejelentette, a kormány felszólítja (sic!) az üzemanyag-forgalmazókat, hogy áraikat önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz, hogy a magyar üzemanyagárak ne szakadjanak el attól.
Az Alaptörvény módosításáról
Ez megerősíti a gyermekvédelmi szabályokat, kétharmados döntéshez köti a közös uniós hitelfelvételben való magyar részvételt, és a honvédség katonai műveleteit szabályozza az Alaptörvény módosítása Gulyás Gergely részletezése szerint.
Az Országgyűlés előtt lévő módosító javaslat, amelyet a miniszterelnök nyújtott be, kizárja a lehetőségét, hogy köztársasági elnöki kegyelmet kapjon az, aki kiskorú sérelmére követett el sze*uális bűncselekményt vagy közreműködött ilyen bűncselekmény elkövetésében – fejtette ki.
A javaslat ugyanakkor eltörli a köztársasági elnöki döntéssel szembeni ellenjegyzést – fűzte hozzá. Emlékezetes, hogy Varga Judit exminiszter is az ellenjegyzés miatt, az azt követő felháborodás láttán döntött úgy, hogy visszavonulót fúj.
A kancelláriaminiszter tájékoztatott, hogy az Alaptörvény módosításáról szóló javaslat továbbá kétharmados parlamenti döntéshez köti a közös uniós hitelfelvételt. Emellett azt is közölte, hogy a módosítás a honvédségi csapatmozgásokat is érinti. A magyar honvédség katonai műveleteiről, állomásozásáról, határátlépéssel járó csapatmozgásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteiről tartalmaz részletes szabályozást – fejtette ki.
Vendég érkezik Budapestre
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elárulta, május 8-a és 10-e között a kínai elnök lesz Orbán Viktor vendége. 20 éve nem került sor ilyen csúcstalálkozóra a magyar fővárosban – jegyezte meg.
Gulyás Kína kapcsán szót ejtett a magyar gazdaságról, annak érdekeiről. Emlékeztetett, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pár napja Pekingbe utazott.
A történet érdekessége, hogy amíg az Orbán-kormány szuverenitásról papol, addig az Európai Bizottság nemrég közölte, elítéli a tagállamokban történő külföldi beavatkozás minden formáját. Éppen ezért aggódva veszik górcső alá az egyes tagországokban – így például Magyarországon – működő kínai rendőrőrsökről szóló jelentéseket. Erről Margaritis Schinas alelnök beszélt nemrég az EP-képviselők vitáján, amely kifejezetten a távol-keleti országból érkező rendőrök európai jelenlétéről szólt.
Lesújt a kormány
Ahogy Nagy Márton közölte, a kormány két hetet adott az üzemanyag-kereskedőknek, hogy lépjenek, ezt követően ismét megnézik az árak alakulását. Kemény eszközökkel fognak beavatkozni, ha a kereskedők ezalatt nem térnek vissza a régiós átlaghoz – fogalmazott a tárcavezető.
Gulyás Gergely a kérdésekre válaszolva ezzel kapcsolatban elmondta, hogy érvényt fognak szerezni a megállapodásnak.
Felmerült, hogy a kormány miért nem csökkeni az üzemanyagokra kivetett adó mértékét. Gulyás szerint górcső alá kell venni az Európa Bizottság erre vonatkozó táblázatát. A tárcavezető azzal védekezett a közösségen belül nálunk kicsi az adó mértéke,
a költségvetés nem tud további bevételekről lemondani.
A GVH-ról
Mint írtuk, a jelek szerint visszavonulót fújt a Fidesz, mégsem lehet majd erőből megkaparintani a cégeket. Egy friss törvénytervezet értelmében ugyanis a Gazdasági Versenyhivatal cégük eladására kötelezhetné a vállalkozókat. A friss értesülések szerint azonban ez nem fog megvalósulni.
Ezzel összefüggésben a kancelláriaminiszter azt mondta a kormányinfón, hogy a kabinet figyelemmel kiséri a tagállamok jogalkotását, azt, hogy milyen jogosítványokat adnak a hivatalaiknak a verseny tisztasáságak megőrzéséért. Mint közölte, az értesülés igaz, a törvényjavaslatot módosítják.
(Magyarország Kormánya/Facebook/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!