Politika

Magyar Péterék megjelentek a Fidesz fellegvárában és azonnal furcsa dolgok kezdtek történni

Úgy tűnik Magyar Péternek van elektromágneses kisugárzása, vagy egész egyszerűen arról van szó, hogy retteg a hatalom.


Ugyanis egészen meglepő dolog történt Debrecenben: ugyanis Magyar Péter tüntetése előtt egy nappal leállt az a debreceni webkamera, amely pont az eseményre nézett.

Szombat 12:55-kor leállt az a debreceni webkamera, amely az Időképről is elérhető, és amelynek üzemeltetője Debrecen város önkormányzata – szúrta ki a Telex.

A webkamera különlegessége, hogy pont arra a térre néz, ahová Magyar Péter vasárnapra tüntetést hirdetett.


Miután olvasóink jelezték, hogy a webkamera nem működik, megkerestük az Időképet, tőlük azonban annyit tudtunk meg, hogy nem ők állították le a webkamerát.

Az üzemeltetőt, a debreceni önkormányzatot szintén megkérdeztük, mi történhetett, válaszukkal frissítjük cikkünket.

Vasárnap reggel 7 óra 50 perckor ismét elérhetővé vált a webkamera felvétele.

Bármi is történt a Kossuth térre néző webkamerával, az biztosan nem az egész várost érinti: ezt a kamerát leszámítva az összes többi debreceni kamera működik.


A május 5-én délután 2 órára, a debreceni Kossuth térre meghirdetett rendezvény egyébként hangsúlyosan az anyák napjára lett felhúzva: több ezren jelezték eddig, hogy ott lesznek, vagy érdeklődnek az esemény iránt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top