Politika

Úgy felmosta Magyar Péter a padlót Deutsch Tamással, hogy vinnyogva kuporog a sarokban

Dobrev már el is fogadta a meghívást. Magyar viszont korábban azt mondta, hogy nem lesz vitapartnere Deutschnak, akit drogos, közpénzfaló bohócnak nevezett.


„Újabb vitafelkérést fogadtam el!”

– osztotta meg követőivel Facebookon Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője.


A bejegyzés szerint az RTL vitát kezdeményez az EP-listavezetők között, amire Dobreven kívül Magyar Pétert és Deutsch Tamást hívják meg – írja a szeretlekmagyarorszag.hu

„Természetesen én ott leszek ezen a vitán is, ahogy már korábban igent mondtam a Partizánnak és a Perintfalvi Rita által szervezett Szabadság Köreinek is. Várom, hogy végre a többi listavezető is elfogadja a meghívást!”

– írta Dobrev Klára.

Magyar Péter viszont korábban már határozottan kijelentette, hogy nem kíván Deutschal vitázni.

„A drogos, közpénzfaló bohócokat se Budapesten, se Brüsszelben nem veszik komolyan. Ezért aztán sem beszélgetni, sem vitatkozni nem érdemes velük. Ennyi.”

– írta április elején a TISZA Párt listavezetője.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top