Politika

Tiborcz István ismét jól járt: Egy állami cégnek köszönhetően dől a pénz a miniszterelnök vejéhez

Tiborcz Istvánhoz kötődő céggel gyarapszik az MVM.


Hétfőn döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): jóváhagyták az MVM Zöld Generáció Zrt. és a Tatooine Solarpark Kft. összefonódását. Ezáltal egy Tiborcz István-közeli céget szerez meg az MVM – írta meg a telex.hu.

GVH döntését követően az MVM leányvállalata közvetlen egyedüli irányítást szerez a Tatooine (a Tatooine a Csillagok Háborúja című filmben volt a két nappal rendelkező sivatagos bolygó – a szerk.) felett.

Az MVM megveheti a Tiborcz István-közeli céget


A felek kereken egy hete, június 10-én nyújtották be a bejelentést a versenyhivatal felé.

A Tatooine eddig kormányhoz közel álló üzletemberek között vándorolt kézről kézre.

A céget 2016-ban alapította Adnan Polat török üzletember. Polat meglehetősen sok szállal kötődik Orbán Viktorhoz: nem véletlenül emlegetik jó barátjaként. Polat egyébként a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal is jó kapcsolatot ápol.

Egy pár éve azonban egyre többet tartózkodik Magyarországon: Polat és családja is ott volt Orbán 2018-as parlamenti beiktatási beszédén. Lencsevégre kapták Orbán Ráhel társaságában és Felcsúton is a miniszterelnök vendégei voltak. Ráadásul Polat és egész családja megkapta a magyar állampolgárságot is.

A török kézből 2020-ban egy magyar üzletemberhez: Sájer Gáborhoz került a cég. Sájer az ország több pontján is uralta a szolárerőművek piacát. 2022 első hónapjaiban azonban

megjelentek a cégben Tiborcz István üzlettársai, majd egy hozzá köthető magántőkealap is.

Jelenleg a cégkivonat szerint 50-50 százalékban birtokolja a napelemparkot az LPBF Holding Kft. és a Green Energy Investhor Zrt. Utóbbi a Tiborcz Istvánhoz köthető Central European Opportunity Magántőkealap tulajdona. A Central European Opportunityt az Equilor Alapkezelő Zrt. irányítja, ami a Tiborcz érdekeltségébe tartozó Gránit Bank résztulajdona.


A napelempark pontos értékét nehéz megbecsülni

Nincs pontos információ a napelempark értékéről. A cég elérhető mérlege alapján a tárgyi eszközök értéke 11,8 milliárd forint volt 2023 végén. Ebből 7,4 milliárd forintot tettek ki az ingatlanok, írta meg a 444.hu. A cég tavalyi árbevétele 2,5 milliárd forint, adózott eredménye pedig 1,2 milliárd forint volt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top