Politika

Akkora a baj, hogy riadót fújtak Matolcsyék: Az MNB szerint közel az összeomlás, az utolsó órákban vagyunk

A Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank ismét súlyos kritikákkal illette Orbán Viktorék kormányzását.


Nem várhat tovább a tanárok további béremelése – szögezte le Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki főtanácsadója. Csath Magdolna közgazdász hangsúlyozta, a tudással és az oktatás minőségével lehet naggyá tenni egy országot, és igenis – jelentette ki – eljött az ideje annak, hogy szembe kell nézni az oktatási rendszer problémáival.

Matolcsy Györgyék szerint az utolsó pillanatokban vagyunk

„A pedagógusok bérrendezése nem várhat tovább, az utolsó pillanatokban vagyunk,

amikor még meg lehet előzni a tanárok számának további drasztikus csökkenését és így az oktatási rendszer minőségének jelentős mértékű romlását”

– idézte az economx.hu a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójának megállapításait, amely szempontokat az MNB pedagógushiánnyal foglalkozó friss tanulmányában ismertették.


Közölte: ha a versenyképesség fontos Magyarország számára, akkor

nem hagyhatjuk az ország kétharmadát az árok szélén.

Szapáry György javasolja azt is, akik közneveléssel foglalkoznak, menjenek el a hátrányos települések iskoláiba és beszélgessenek az ott dolgozó tanárokkal vagy a polgármesterekkel (!).

Az MNB prognózisa szerint közel az oktatás összeomlása

A tanulmányban megállapították:

  • pedagógusok korfája és a pedagógusképzésre felvettek számának trendszerű csökkenése miatt a köznevelési és -oktatási pálya utánpótlása jelenleg nem biztosított (!).
  • Az elmúlt négy évben a pedagógusképzésre felvettek száma közel negyedével csökkent a korábbi időszakhoz képest, így az újonnan belépő pedagógusok száma várhatóan kevesebb lesz, mint a nyugdíjba vonuló pedagógusok számának fele.
  • Az előrejelzések szerint a következő években évente 4-5 ezer pedagógus fog nyugdíjba vonulni. Ezzel szemben a nappali munkarendben felvett új belépők száma – akikből nagy valószínűséggel pedagógus lesz – csökken, és várhatóan nem éri el a 2,5 ezer főt.


Jelezték, várhatóan tovább fognak emelkedni a betöltetlen oktatási álláshelyek is, amelyek az elmúlt 5 évben már eleve 85 százalékkal nőttek. Az üres álláshelyek, valamint a nyugdíjas visszafoglalkoztatottak adatai alapján jelenleg mintegy

16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből

– közölte Szapáry György.

„A személyes interjúk során valamennyi iskolában jelezték számunkra, hogy nincs elég pedagógus, nehéz a távozó, vagy éppen betegség miatt kieső pedagógusok pótlása”

– részletezte, hozzátéve, leginkább a kisebb vidéki iskolákban jártak, de volt budapesti iskola is a vizsgált intézmények között. Interjúkat nemcsak állami, hanem egyházi fenntartású és egyesületi iskolákkal is készítettek.

Mint rámutatott: a pedagógushiány rendkívül érzékenyen érinti a kisebb településeket, hiszen az ott működő iskolák kevésbé lehetne vonzóak pályakezdő pedagógusok számára. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) rendezvényén Szapáry György azt is elmondta, hogy a kis falvakban, a 60 ezernél kevesebb lakosú településeken a legnagyobb a tanárhiány.

„Az is látszik, hogy akik most jelentkeznek tanárképzésre, azoknak is csupán 30-40 százaléka fog valaha iskolában oktatni,

óriási a lemorzsolódás”

– fogalmazott.

Mit javasol az MNB?

A tanulmányban többek között az alábbi javaslatokat fogalmazták meg:

  • jelentős további pedagógus béremelésre van szükség,
  • valamint hogy a kis településeken kisebb lakásokat biztosítsanak a tanároknak, ezzel vonzóbbá téve számukra a hátrányos helyeken történő tanítást.
  • Szükséges a pedagógusok munkáját segítő szakszemélyzet számának növelése és az ő fizetésük fejlesztése is.
  • Emellett fontos lenne a közoktatásban is bevezetni a fizetett alkotói szabadság rendszerét az egyetemi oktatók mintájára.

A pedagógusok béremelésével kapcsolatban költségvetési hatásbecslést is készítettek, amely szerint a pedagógusok bérének a diplomás átlagbér 80 százalékára történő emelése nettó 160 milliárd forintos költségvetési hatással járna, míg a 100 százalékra történő emelés nettó hatása 385 milliárd forint lenne. Jelenleg a tanárbérek a diplomás bérek 72 százalékát érik el.


Csath Magdolna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora, az MKT Innovációs Szakosztályának alelnöke szerint egy országot a tudás és az oktatás minősége tehet naggyá.

„A versenyképesség kapcsán mindig felmerül, hogy a termelékenységet a tudás, az innováció és a kreativitás növeli. A Világbank adatai alapján 1997 és 2022 között

a versenyképesség javulása mindig a tudásból származott, nem pedig a gépekből vagy technológiákból

– emelte ki Csath Magdolna, aki példaként említette a finn oktatási rendszert, ahol az a cél, hogy minden gyerekből kihozzák a maximumot, és nem véletlenül szerepel Finnország a versenyképességi listák élén.

KapcsolódóDráma Magyarországon: Hónapokon keresztül tartotta rettegésben a kilencéves kislányt egy tanár (+videó)


Kritikaként megjegyezte, hogy

Magyarországon nincs valódi, érdemi gazdája az oktatásnak, és a szereplők között nincs bizalom.

Hozzátette: a fenntartó nem bízik az iskolában, az iskolaigazgató nem bízik a pedagógusaiban, a pedagógusok pedig olyan mértékben kötöttek, hogy nincs idejük kreatívnak lenni és a gyerekek igényeihez igazodó oktatást megvalósítani. A közgazdász szerint őszinte szembenézés nélkül soha nem fogjuk tudni a valós problémákat megoldani.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top