Politika

Ezek mindenkit hülyének néznek! Újabb botrány tört ki a köztársasági elnök körül!

Gyalázatos dolgot műveltek a Sándor-palotában!


Az ötvenes évek cenzúráját idézi, hogy a Sándor-palota kérésére megpróbálták kitörölni a köztársasági elnök életének kínosabb epizódjait Sulyok Tamás múltjából – vagyis az ezt ismertető Wikipédia-oldalról. Az esetről értesülő Népszava szerint az oldal módosítási naplójában az szerepel, hogy

A SÁNDOR-PALOTA KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓJÁNAK KÉRÉSÉRE ELTÜNTETTÉK A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK MÚLTJÁNAK RÁZÓSABB RÉSZEIT!


Az oldal adminisztrátori, szerkesztői bejegyzései szerint egyes szövegrészek eltűntek egy időre, de aztán visszakerültek. A technikai dokumentáció alapján például az életrajzból megpróbálták kitörölni azt a részt, amelyből kiderül, hogy Sulyok Tamás által alapított Selco nevű vállalkozás direkt marketinges eszközökkel edénykészletekkel házalt és „1992-ben záratták be, miután kiderült, hogy az ügynökeik számos esetben engedély nélkül árusítottak.” Emellett törölték volna többek között azt is, hogy

SULYOK „A 2000-ES ÉVEK ELEJÉN KÖZHITELES DOKUMENTUMOK SZERINT KÖZREMŰKÖDÖTT MAGYAR TERMŐFÖLDEK OSZTRÁK KÉZRE ADÁSÁBAN, JOGI KISKAPUK RÉVÉN KIJÁTSZVA AZ ERRE VONATKOZÓ TÖRVÉNYI TILALMAT.”


A szócikkből kiszedték volna azt is: Sulyok Tamást „kritizálták amiatt, hogy alkotmánybírói tevékenysége alatt ő és az AB alapvetően a kormány érdekeit szem előtt tartva működött, mintegy kiszolgálva azt.” Bár a Telex hétfőn reggel kérdéseket küldött a Sándor-palota kommunikációs osztályának, hogy akarhatták módosítani a köztársasági elnök Wikipédia-oldalát, Sulyok Tamás hivatala egyelőre hallgat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top