Politika

Elkezdett tejelni a csádi misszió Orbánéknak: Csak éppen nagyon nem úgy, mint akarták

Csád küldöttei érkeztek Magyarországra egy „fontos” misszió miatt.


A tevetej kedvező élettani hatásai és különleges összetétele miatt értékes táplálék, a népességgyarapodás miatt világszerte egyre jobban felértékelődik – közölte a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornával.

Afrikából jöttek megnézni a magyar tevetej feldolgozását Csád delegáltjai

Kocsis Róbert elmondta: most épp

a közép-afrikai Csádból érkezett egy küldöttség, hogy tanulmányozza a magyarországi feldolgozási eljárást.

Kapcsolódó: Mi ez a fotó Orbán Gáspárról? Nagyon gáz, amit művelt a miniszterelnök fia

A kapcsolat megerősítésére együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. és a Csádi Élelmiszer-minőségellenőrzési Központ (CECOQDA) vezetője.


A magyar ügyvezető elmondta:

a tevetej feldolgozási technológiája meghosszabbítja az eltarthatósági időt.

Higiénikus fejést tesz lehetővé és biztosítja a kiskereskedelmi láncok teljes ellátását is.

Hozzátette, hogy a tapasztalataik birtokában szívesen működnek együtt minden olyan országgal, ami megkeresi őket.

Érik a csádi–magyar gazdasági kapcsolat

Soudy Imar Djibrine, a CECOQDA igazgatója elmondta, hogy a háborús időket maga mögött tudó

Csád a gazdasági nyitás politikáját (sic!) választotta.

Ennek keretében az élelmiszeripari és élelmiszer-ellenőrzési együttműködés terén is szorosabban együtt kíván működni magyar partnereivel.

Hangoztatta azoknak a tapasztalatoknak a fontosságát, amelyeket a több mint egy évszázados múlttal rendelkező Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet tud átadni az alig tíz éve létrehozott CECOQDA-nak.

A csádi igazgató jelezte, hogy egyebek között a mikrobiológiai és biokémiai vizsgálatok terén szeretnék fokozni együttműködésüket a magyar féllel. Ám számos közös lehetőség mutatkozik az állattenyésztés speciális ágazataiban – például a mesterséges megtermékenyítés (sic!) terén – és a kutatás egyéb területein is.


Úgy vélte, a kialakult kapcsolatnak köszönhetően elősegíthetik, hogy a helyi termékeket, köztük a tevetejből készült árucikkeket

win-win (győztes–győztes, a szerk.) jellegű együttműködés keretében értékesítsék.

Soudy Imar Djibrine egyúttal köszönetet mondott vendéglátóinak a kedves fogadtatásért.

A magyar köztévében elhangzottakhoz nehéz mit hozzátenni. Hogy Orbánék a klímaváltozásra készülnek-e a tevetej ismertebbé tételével, vagy az afrikai nomádok generációi vártak arra, hogy a közép-kelet-európai magyaroktól többet megtudhassanak a tevékről, nem tudjuk.

(MTI korrigálva/Valódi Hírek) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top