Politika

Jó lesz ez nekünk? A Budapest–Belgrád vasútvonal után egy másik gigaberuházásról álmodozik Orbán (+fotók)

Orbán egy másik miniszterelnökkel tárgyalt erről.


Ahogy megírtuk, a tavalyi találkozó után pénteken ismét megbeszélést folytatott Bukarestben Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román kormányfő.

A két vezető a magyar–román kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről egyeztetett egymással. Orbán Viktor arról is biztosította tárgyalópartnerét, hogy az EU Tanácsának soros elnökeként Magyarország ősszel napirendre veszi Románia teljes körű schengeni csatlakozásának ügyét.

A román kormányfő a Facebookon azt írta, hogy pragmatikus megbeszélést folytattak, kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelem összesen 13 milliárd euró értékű.


Kiemelte, hogy a kétoldalú együttműködés erősítésén fognak dolgozni a továbbiakban is, emellett megkezdik a megvalósíthatósági tanulmányok előkészítését

a Budapest–Bukarest nagysebességű vonatok számára is megfelelő vasútvonalhoz.

Orbán Viktor tiszteletbeli huszár lett

Javában zajlik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Orbán Viktor csütörtök este érkezett a leggyakrabban csak „Tusványos”-ként emlegetett rendezvény helyszínére. A miniszterelnököt egy huszár fogadta, aki az Úr áldását kérte Orbánra.


„Mivelhogy 5 évig szolgált, honszeretetből kitűnőt kapott, hazaszeretetből és a magyar nemzet irányításából, és ezért úgy döntöttünk, hogy tiszteletbeli tagnak vesszük fel”

– fogalmazott a kormányfőt köszöntő huszár.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top