Politika

Orbánék hallgatnak arról, hogy titokban eladósították az országot!

Megy a kormányzati terelés arról, hogy milyen feltételekkel vették fel Orbánék az 1 milliárd eurós hitelt három kínai banktól. 


A hitelfelvételt még áprilisban hozták tető alá, elsősorban energetikai, közlekedési és infrastrukturális beruházásokhoz – írja a 444.hu, ami kiemeli, hogy a hitel részleteivel kapcsolatban ellentmondásos információk láttak napvilágot, a Pénzügyminisztérium pedig egyáltalán nem ad választ arra, hogy milyen kamattal kaptuk a hitelt.

A kínai hitel biztosan többe kerül, mintha azt az Európai Unió adta volna

– árulta el Gulyás Gergely a Kormányinfón, majd hozzátette, hogy míg az uniós hitelnél megszabják, mire lehet költeni a pénzt, a kínait bármire felhasználhatja a kormány.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn beszélt a gigahitelről, mellyel kapcsolatban kiemelte: „Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot, ennél jobbat már nem fogunk kapni”.

Így jelenleg azt sem lehet tudni, hogy milyen feltételekkel vettük vel az 1 milliárd eurós gigahitelt, mint ahogy azt sem, pontosan mire költi el a kormány a pénzt!


Feledy Botond külpolitikai szakértő az üggyel kapcsolatban kiemelte, hogy szerinte a kormány nem törődik azzal, hogy kiegyensúlyozza a kínai befektetéseket, az áprilisban felvett hitel pedig csak tovább erősíti a függőségünket Kínától.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top