Politika

Dobrev Klára: Ma még ők, de holnap a kollégád, holnapután pedig te is kerülhetsz a rendszer célkeresztjébe!

Magyarország, 2024.


Gyanúsítottként idézte be az ügyészség Donáth Annát

Megírtuk, hogy gyanúsítottként idézte be az ügyészség Donáth Annát, aki közösségi oldalán osztotta meg a 2022-es eset részleteit, amikor a testükkel védték Iványi Gábor lelkészt egy NAV-os házkutatás során. Mint kifejtette, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei és a koncepciós eljárás ellen demonstráló tömeg feszült egymásnak. Az ügyészség szerint Donáth Anna másokkal együtt akadályozta a hatóságok munkáját.

„A testünkkel védtük Iványi Gábor lelkészt,

amikor az egyházát zaklató NAV-osok és a koncepciós eljárás ellen demonstráló tömeg egymásnak feszült az épületben. Videófelvételek bizonyítják, hogy erőszakot nem alkalmaztam (ahogy soha életemben), minden mozdulatom egy idős és ártatlanul meghurcolt lelkész védelmére irányult”

– írta vonatkozó Facebook-bejegyzésében Donáth Anna.


„Korábban az Európai Parlament is vizsgálta az ügyet, és megtagadta a mentelmi jogom felfüggesztését, hisz nyilvánvaló volt, hogy ez politikai bosszú, koncepciós eljárás, jogi terror.

Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyeget. De nem tudnak megfélemlíteni”

– tette hozzá.

Dobrev Klára közölte: Donáth Anna, Gurmai Zita és Szél Bernadett ártatlanok

A felkavaró üggyel kapcsolatban Dobrev Klára is reagált közösségi oldalán. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor bestiális rendszerében „csoportosan elkövetett erőszak”-nak számít, ha kiállnak a hatalom által gyalázatos módon meghurcolt Iványi Gábor lelkész mellett.

Demokratikus Koalíció EP-képviselője rögzítette: Donáth Anna, Gurmai Zita és Szél Bernadett ártatlanok,

mellettük minden kiállásnak helye van.

Dobrev Klára bejegyzését alább idézzük:

„Csoportosan elkövetett erőszak kiállni a megfélemlített, tönkretenni próbált Iványi Gábor mellett.

Mondják ezt azok, akik csoportosan, erőszakkal lépnek fel a sztrájkoló tanárral, a 40 fokban gyógyító ápolóval, vagy éppen egy frissen megválasztott ellenzéki polgármesterrel szemben, ha az aljas politikai érdekük azt kívánja.

Donáth AnnaGurmai Zita és Szél Bernadett ártatlanok, mellettük minden kiállásnak helye van.


Ilyenkor nem számít semmilyen korábbi véleménykülönbség, egy-egy szerencsétlen mondat vagy politikai vita, csak az, hogy megértsük: ma még ők, de holnap a kollégád, holnapután pedig te is kerülhetsz a rendszer célkeresztjébe.

Orbánék Magyarországán senki nincs biztonságban.”

(Dobrev Klára/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top