Politika

Elképesztő hisztit vágott le Szijjártó Péter: Orbán embere üzent az EU-nak a Lukoil-ügyben

Szijjártó súlyos vádakkal illette az EU-t.


Brüsszelben

„nem tudják elviselni”, hogy Magyarország, minden nyomásgyakorlás ellenére, nem hátrál

– állította a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Feszten Esztergomban.

Szijjjártó Péter szerint „onnan koordinálják a kijevi döntést”

A politikus gyanítja,

„onnan koordinálták a kijevi döntést, hogy a Lukoil olajszállítmányait nem engedik át Magyarország és Szlovákia felé”.

Szijjártó Péter azt mondta, szerinte „sokat gyengült az Európai Unió, de nem lehet annyira gyenge, hogy tolerálja: egy tagjelölt minden egyeztetés nélkül olyan döntést hoz, amely két uniós tagország energiaellátásának biztonságát veszélyezteti – magyarázta, hozzátéve, ez az intézkedés a magyar kőolajimport harmadát, a szlovák behozatal 40-45 százalékát érinti, és ez – vélte –

jelentős energiaellátási kockázat.

 

„Ehhez járult a horvát felajánlás az adriai szállításra, úgy, hogy a balkáni ország – helyzetével visszaélve – többszörösére emelte a tranzitdíjat és csak rövidtávú szerződéseket hajlandó kötni”

– mondta Szijjártó Péter.

„Ne Brüsszelből mondják meg”

„Ne Brüsszelből és ne Zágrábból mondják meg, hogy Magyarország milyen útvonalon vesz bármilyen energiahordozót, mert Magyarország sem mondja meg másnak”


– tette hozzá.

Azt mondta, miközben a szolidaritás a legtöbbet használt szó az európai politikai diskurzusban , most egy tagjelölt próbálja nehéz helyzetbe hozni az unió két tagállamát, miközben egy harmadik ezen nyerészkedik és „Brüsszel a füle botját sem mozgatja”.

Ukrajnáról is beszélt

Ukrajnáról szólva úgy fogalmazott: az ukránokkal szembeni korrekt hozzáállásra vonatkozó bármilyen kritikát vissza kell utasítani akkor, amikor az olajembargó és a „kárpátaljai magyar kisebbség jogainak eltiprása ellenére” Magyarországról kapják a villamos energia 42 százalékát, Magyarország befogadott több mint 1,3 millió menekültet és csaknem 1500 intézménybe járnak menekült családok gyermekei.

Kijelentette: amíg ez a helyzet fennáll, szó sem lehet arról, hogy az európai békekeretben szereplő néhány milliárd eurót kifizessék.

„Az elmúlt két és fél évben sok száz milliárd eurónyi fegyvert »hordtak« nyugati szövetségeseink Ukrajnába, az ország nem ért el sikereket a frontvonalon. És az oroszok napról napra mennek előre”

– fogalmazott.

Szijjártó azt hiszi, ők az utolsók, akik mindenkivel tudnak beszélni Európában

„Azt gondolom, hogy nekünk,

akik az utolsók vagyunk Európában, akik mindenkivel tudnak beszélni,

az a feladatunk, hogy segítsünk a diplomáciai csatornák újranyitásában, a párbeszéd újraindításában”


– állította.

Elmondta, hogy szerinte „jobbratolódás jött létre az Európai Parlamentben. Az Európai Néppárt az európai szocialistákkal koalícióban osztotta el a parlamenti pozíciókat, és népszerűségének csökkenésével bevonta a liberálisokat, majd a zöldeket is – mondta.

Úgy értékelt: szerinte a folyamat „felőrölte a néppártot mint jobboldali entitást”, amely ma már egy inkább a politikai paletta baloldala felé tendáló mainstream pártcsoportosulás lett – fogalmazta meg.

„Ez teret nyitott a politikai paletta igazi jobboldalán, amelyet most két pártcsoport tölt be, de lesz még olyan időszak, amikor az Európai Parlament a harmadik, majd második legnagyobb csoportja egy igazi jobboldali csoportosulás lesz”

– vélekedett a miniszter.

A magyar–amerikai kapcsolatokról

Azt mondta, jó magyar–amerikai viszonyt szeretne, „de ennek jól láthatóan van egy személyi feltétele az óceán túlpartján,

és ezt a személyi feltételt úgy hívják, hogy Donald Trump.

„Ha a Donald Trump győz az amerikai elnökválasztáson, a magyar–amerikai kapcsolatrendszer megint a csúcspontjára kerülhet. Ha a demokraták folytatják, »nagyon sok jóra nem számíthatunk«, de nem csak a magyar–amerikai kapcsolatrendszer szempontjából, hanem a béke vagy háború szempontjából sem”


– jósolta Szijjártó, aki a magyar külpolitika legnagyobb sikerének azt nevezte, hogy „a transzatlanti buborékon kívül” Magyarországot mindenhol az észszerűséggel, a józan ésszel, a kölcsönös tisztelettel és a racionális hozzáállással azonosítják, és

a magyarokról a világon kifejezetten kedvezően vélekednek

– fejtette ki nézeteit a politikus.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top