Politika

Leleplező anyag jelent meg Orbánról – Olyat állít róla, amit eddig még senki

„Orbán nem dolgozik”


– ezzel a címmel jelent meg friss írás csütörtök reggel Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán.

A DK-elnök azt a lehetőséget is megemlíti, hogy „vagy átkozottul rosszul teszi a dolgát”, és hozzáteszi: nem azt mondja, hogy nem foglalja el magát a kormányfő, hiszen jön-megy a világban, de az ellenzéki politikus szerint nem ez lenne Orbán dolga.

„De mi lenne valójában a dolga a kormányfőnek?” – teszi fel a kérdést, majd ennek megválaszolására kijelenti: „Szervezni a munkát, hogy jobban éljünk”.


• hogy nekünk ér többet a fizetésünk, mint mondjuk három éve, és nem neki,
• hogy gyorsabban be lehet jutni egy kórházi műtétre, mint korábban,
• hogy kisebb kamatért kap pénzt azt ország, ha kell neki, mert megbíznak a gazdaságában,
• hogy több gyermek születik, mint korábban, mert a szülők bíznak a jövőben.

Gyurcsány szerint pont ezek nem történtek meg, sőt, éppen ellenkezőleg. Ellenben a miniszterelnök „békemisszióra” utazik. „Ő megoldja az amerikai republikánusok problémáját, ő kigubancolja az egyre feszültebb kínai-amerikai viszonyt” – folytatja.

Hangsúlyozza, egy olyan ország vezetőjéről beszélünk, mely ország a világ egy évben megtermelt jövedelmének nulla egész kéttized század százalékat adja. Az USA százharmincszor, Kína százszor annyit.


„Soha, de soha az életben nem történt még olyan, hogy egy ekkora erővel, teljesítménnyel rendelkező ország oldotta volna meg gigászok konfliktusát, vagy akár csak közvetítőként léphetett volna fel. Ez utóbbihoz ugyanis széleskörű respekt kellene. Na, az meg végleg nincs” – szögezi le a volt kormányfő, majd a posztja végén felteszi a kérdést:

„Mi lenne, ha a kormányfő világpolitikai tetszelgés, önmaga mutogatása, bajkeverés helyett dolgozna? Különösen, ha már több, mint hatmillió forintra emelte a saját fizetését. Azért már csinálhatna is valamit! Vagy nem?”



Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top