Politika

Ezt is elintézték Orbánék: Menekülnek az országból a magyar dolgozók, hogy megélhessenek

Figyelmeztettek: A huszonnegyedik órában van a Magyarország.


Magyar dolgozók százezrei kénytelenek külföldre menekülni

Elképesztő rekordokat dönt a szakképzett munkaerő elvándorlása az országból, vélhetően ez a jelenség húzódik meg az áruházaknál tapasztalható létszámhiány hátterében is – hívta fel a figyelmet az economx.hu az Egyenlő.hu szakszervezet által készített elemzés nyomán.

Kiemelték, hogy bolti dolgozók százezrei számára

még a megélhetésre sem lesz elegendő a jövő évre betervezett tíz százalékos minimálbér-emelés.

A szakszervezet elnöke szerint nem az a kérdés, hogy van-e munkaerőhiány az áruházakban, hanem az, hogy mekkora és annak mi áll a hátterében. Évek óta elszabadultak a fogyasztói árak, így a láncok – a Brüsszelben felpanaszolt profitadó mellett is – évről-évre talicskával hordják ki az országból a nyereség után járó osztalékot, miközben alacsonyan tartják a magyar béreket – mutatott rá.


„Az itteni üzletekben a dolgozók fizetése egyre inkább leszakad Európában, ez az oka annak, hogy a mindennapos megélhetési nehézségek miatt tömegek kénytelenek elhagyni a pályát.

Sőt, a kereskedelemből is ezrek vándoroltak ki külföldre, hogy el tudják tartani a családjukat”

– részletezte a lapnak Bubenkó Csaba azzal kapcsolatban, hogy a napokban megjelent a hír, hogy tavasszal néhány üzletláncnál több száz fővel csökkent a munkavállalók száma.

Fokozódni fog az elvándorlás

A vállalatok állítják, nincsen szó leépítésekről, sőt, „folyamatosan hirdetnek nyitott pozíciókat az áruházakban, eközben javul a hatékonyság” – szerintük. A szakszervezet ugyanakkor közölte: a fizetések az európai rangsor legvégén kullognak, ezért krónikus az emberhiány az élelmiszerellátásban, amely egyre inkább terheli a meglévő állományt, így pedig romlik a kiszolgálás színvonala. Ezért – hívták fel a figyelmet – amennyiben a munkaadók jövőre nem nyúlnak mélyen a zsebükbe,

fokozódni fog az ország teljesítményét befolyásoló elvándorlás (!).

Mint az Egyenlő.hu rámutatott: hiába állítják évről évre a nagy cégek, hogy milliárdokból fejlesztik a béreket, a statisztikák szerint is egyértelmű, hogy a boltokban jellemző fizetések rendre alulmúlják más területek, például az ipar fizetéseit. Emiatt tavaly is csökkent a foglalkoztatottak száma a kereskedelemben, amelyre még a Magyar Nemzeti Bank egyik tavaszi jelentése is kitért.

„Az országosan mért bérhátrány az élelmiszerboltokban például a feldolgozóiparhoz képest a 2019. évi 18,9 százalékról tavaly már 22,3 százalékra ugrott,

ami európai viszonylatban is növekvő versenyhátrányt jelent”

– közölte Bubenkó Csaba, hozzátéve, mindezt úgy, hogy egyébként az Eurostat szerint a hazai versenyszféra bérköltsége a legalacsonyabb sávban szerepel a kontinensen, vagyis Magyarországon nem kerül annyiba egy bolti dolgozó foglalkoztatása, mint például Ausztriában.


„Ehhez képest ugyanazon üzletlánc itteni üzletéhez képest hasonló munkakörben háromszor annyit keresnek a dolgozók az osztrák egységekben, aminek hatalmas az elszívó ereje”

– emelte ki.

„A kereskedelem szakképzett alkalmazottainak itthon jellemzően felkopik az álla, mert a megélhetési költségek emelkedése miatt már nem tudnak boldogulni a garantált bérminimumból. Ezért,

akinek nincs megtakarítása vagy családi segítsége, másodállása, egyre inkább kénytelen más munkahely után nézni, akár a határon túl”

– vezették le az elemzésben.

„Aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni”

Mint írták, egy garantált bérminimumon fizetett, kétkeresős családban a havi nettó jövedelem 425 ezer forintot tesz ki. Ha egyikük sem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt és nincs autójuk sem, számításaink szerint – lakásbérleti díj vagy lakáshitel fizetése nélkül – a havi megélhetésük legalább 335 ezer forintba kerül. Ha lakást bérelnek, vagy a lakásvásárlási hitel önerős részére gyűjtenek, akkor a lakásszerzés havi költsége átlagosan további 120-200 ezer forintot tesz ki.

„Ez pedig összességében már egyértelműen nem fér bele a nyolcórás, gyakran kemény fizikai munkával megszerzett áruházi fizetésekbe”


– jegyezte meg az elnök, jelezve: ebből nemhogy megtakarítani, megélni sem lehet, azaz hozzájárulni a lakossági fogyasztás növekedéséhez.

„Ez annyit jelent, hogy aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni”

– fogalmazott.

Az inflációs sokk hazavágta a magyar gazdaságot

A szakszervezet azt is jelezte, hogy rendkívül csekélynek ítélik meg belengetett emelés mértékét. Azt írták, az utóbbi évek inflációs robbanásával tovább nőtt a szakadék a tisztes megélhetés költségei és a minimálbérek nettó vásárlóértéke között, amit már nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni (!). A szakszervezeti vezető közlése szerint legalább 20 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak.

Arra is kitértek, hogy rohamosan emelkedik azoknak a száma, akik megelégelik a helyzetet és más szektorokban vagy a környező országokban „próbálnak szerencsét”, akár úgy, hogy nem költöznek ki, hanem ingáznak, például – maradva az eredeti példánál – Ausztriába, ahol a bolti dolgozók szerint is még mindig kolbászból van a kerítés – mondta az elnök idézve azt a közelmúltban publikált jelentést, amely szerint nyugati szomszédunkban már a munkavállalók 3 százaléka magyar. A kutatás szerint idén áprilisban

az osztrákoknál már 118 ezer magyar dolgozott, amely éves szinten 4,4 százalékos növekedést jelent.

A vendégmunkásokkal kapcsolatban is jelezték félelmeiket


A szakszervezet elnöke úgy véli, a hiányzó szakképzett munkaerőt képzetlen vendégmunkásokkal vagy szezonálisan diákokkal, nyugdíjasokkal nem szerencsés helyettesíteni, mert az a szolgáltatás színvonalát is nyomot hagy. Az elvándorlás miatti ellentmondásokat pedig azzal a kormányzati szándékkal sem lehet feloldani, hogy az egyes munkaköröket tömegesen mentesítik a szakképzettségi előírások alól – hangsúlyozták.

„A huszonnegyedik órában van az ország,

mert munkavállalók tömegei látják úgy, hogy az adókedvezmények, a családtámogatási rendszerek mellett is már csak a jelentős béremeléseknek lehet összetartó ereje”

– figyelmeztetett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top