Politika

DK: Mongóliáról szóló tévésorozatra kapott 40 milliót Bayer a Szerencsejáték Zrt-től

Demokratikus Koalíció: Egy Mongóliáról szóló tévésorozatra kapott 40 millió forintot Bayer Zsolt a Szerencsejáték Zrt-től, a propagandista körbe is utazta az ázsiai országot.


Amikor a DK tavasszal arról kérdezte a kormányt, hogy mire kapott Bayer Zsolt cége 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt-től, Dömötör Csaba azt válaszolta, hogy az állami cég „kiemelten fontosnak tartja, támogatja az értékteremtő kezdeményezéseket a hazai kultúra, oktatás, egészségügy, valamint a sport területén”. – emlékeztet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció.


A párt nem elégedett meg ezzel a válasszal, ezért kikérték a szerződést is. A cég válasza szerint Bayer Zsolt egy Mongóliáról szóló tévésorozatra kapta a közpénzt. Ez az MTVA adásán lement, 14 részes, „A Szent kelet vesztett varázsa” címet viselő sorozat, amelyet az értékteremtés és kultúra dream team-je hozott össze: Bayer Zsolt mellett az ElkXrtuk című propagandafilm producerének, Kálomista Gábornak a fia, valamint Rogán Antal feleségének unokatestvére is részt vett az elkészítésében.

“A sorozat első részének első perceiben nemcsak a repülőre ülő Bayer Zsoltot láthatjuk, hanem egy térképes animációval is bemutatják a nézőnek, hogy az elsőszámú propagandista milyen útvonalon utazhatta körbe az ázsiai országot közpénzből. Mi, szociáldemokraták véget fogunk vetni a fideszes propagandisták közpénzből folytatott luxuséletének.” – zárják.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top