Politika

Intést kapott a kegyelmi botrányban érintett Balog Zoltán a Zsinati Bíróságtól

Balog Zoltán szombaton kemény kérdésekre számíthat.


Intést kapott a református egyház Zsinati Bíróságának Elnökségétől a kegyelmi botrányban vastagon érintett Balog Zoltán. A püspököt utasították, hogy a szolgálati viszonya alatt nagyobb körültekintéssel járjon el olyan ügyekben, amelyek társadalmi megítélése kényes. Balogot mellesleg tavasszal az egyház 10 tagja feljelentette a Zsinati Bíróságon a zsinati törvények megszegéséért.

Közöttük volt Vargha Anikó, aki Tökölön volt kántor. Neve nem ismeretlen az ország előtt, először akkor írtunk róla, amikor bírálatot fogalmazott meg a püspökkel kapcsolatban.

„Úgy érzem, hogy Balog püspök az egész országra annyira rányomta a bélyeget, hogy Tökölnek is éreznie kell, ez nincs rendben”

– jelentette ki Vargha Anikó, akitől megvált a tököli egyházközösség.

 

Mintha semmi sem történt volna

Vargha a szemlelek.net-nek adott friss interjújában elmondta, szerinte


„az intéssel az ügyet rövid úton a szőnyeg alá akarták söpörni. Az intéshez ugyanis nem kell összehívni a Zsinati Bíróságot, nem kell nyomozást végezni – és a legfontosabb, hogy az ügykezelési »sajátosságoknak« köszönhetően panaszosként nem tudtunk ellene fellebbezni”.

Megjegyezte, hogy a Balog ellen irányuló beadványukat az illetékesek április 23-án kézhez vették, ám azt csak júliusban postázták az érintett 10 személynek. Pedig a határozat április 24-re volt dátumozva – részletezte Vargha.

„Ez az eljárás így tisztességtelennek, színtiszta időhúzásnak tűnik: feltehetőleg megvárták a júliusi uborkaszezont, amikor a többség inkább a nyaralásra összpontosít,

remélve, hogy ilyenkor a hír nem ver komolyabb hullámokat a társadalomban”

– vélekedett az interjú során. Mint mondta, a határozat hemzseg Balog dicséretétől, felsorolták a derék cselekedeteit, az elnökség pedig az elfogult médiáról panaszkodik a dokumentumban.

„A panaszunkban több konkrét esetet hoztunk fel tevékenységének káros voltára: a kegyelmi ügyet, a református egységnap elmaradását, a gödi Topház ügyét, az én kirúgásomat. Semmiben nem adtak nekünk igazat”

– osztotta meg Vargha Anikó, hozzátéve, hogy

nem kaptak választ arra a nyílt levélre, amelyet egy hónapja írtak Orbán Viktornak.

Mint mondta, augusztus 10-én, szombaton, délután Balatonszárszón a Soli Deo Gloria központban, a reformátusok konferenciáján jelen lesz Balog Zoltán is.


„Ott leszünk néhányan mi is, jöhetnek bátran mások is –

itt a lehetőség feltenni neki a kérdéseinket.

Az [email protected] e-mail-címen ez ügyben fel lehet velünk venni a kapcsolatot. Fellebbezési lehetőség hiányában valószínűleg új eljárást kezdeményezünk

– tájékoztatott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top