Politika

Jobbik: A normális egészségügyet tennénk kötelezővé az egészségügyi szűrések helyett!

A rendszerváltás óta színre lépő kormányok hathatós közreműködése miatt erre egész egyszerűen nem alkalmas az ellátórendszer sem – húzta alá Lukács László György, aki ezt elvi és gyakorlati szempontok alapján is megindokolja.


“Felelős, a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó pártként mi a Jobbiknál határozottan nemmel szavazunk arra, hogy kötelezővé tegyék az egészségügyi szűréseket” – jelentette ki pénteki közleményében a Jobbik frakcióvezetője, szembehelyezkedve a Fidesszel.

Lukács László György emlékeztetett, az egyén most szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzését kéri, és melyeket utasítja vissza.

A kormány a most tervezett törvénnyel ezt a jogot nemcsak csorbítaná, de egyenesen elvenné! Ez a lépés sértené az önrendelkezéshez és az emberi méltósághoz való jogot

– vélte az ellenzéki politikus.


Másrészt Lukács szerint “világosan látszik az is, hogy

a rendszerváltás óta színre lépő kormányok hathatós közreműködése miatt erre egész egyszerűen nem alkalmas az ellátórendszer sem: kevés az orvos, a végeláthatatlan várólisták miatt pedig sok, egyébként megmenthető honfitársunkat veszítjük el”.

Lukács László hangsúlyozta:

Mi a Jobbiknál éppen ezért nem a szűréseket, hanem a normális egészségügyet tennénk kötelezővé a mindenkori kormánynak!

Első lépésként meg kell szüntetni a várólistákat, a duplán fizetős egészségügyet, illetve megfelelő számú orvosra, eszközökre, például működőképes klímákra van szükség!

– sorolta a jobbikos képviselő, hozzáfűzve: “hosszú távon pedig kiemelt szerepet kell kapnia az egészségnevelésnek, a megelőzésnek. Az edukálásra kell fókuszálni, hogy olyan társadalmat teremthessünk, ahol az egészségesen töltött évek száma jócskán meghaladja a mostaniakét!”


(Címlapkép: Lukács László György – Béli Balázs/Alfahír)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top