Politika

Itt az újabb botrány: Eszelős lépést tett az Orbán-kormány, miután kiszivárogtak Tiborcz István mocskos ügyei

Az Orbán-kormány felszámolta az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános felületét.


Megszüntették Orbánék az ÉTDR tájékoztatási felületét

Mint ismert, mindeddig bárki számára lehetőség nyílt arra, hogy az elektronikus építéshatósági rendszerben (ÉTDR) megnézhesse a benyújtott építési engedélyeket, valamint az ezekről szóló döntéseket, határozatokat. Ezentúl még a tervek egy részét is közzétették az ÉTDR felületén, azonban kiderült: ennek innentől vége.

Megírtuk, hogy Lázár János miniszter még április végén nyújtott be egy rendeletmódosítást, amelynek egyetlen célja volt:


az ÉTDR tájékoztatási felületének a felszámolása.

A Magyar Közlönyben jelent meg Orbán határozata

A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg az arra vonatkozó döntés – Orbán Viktor aláírásával –, hogy jelentős mértékben lekorlátozzák, hogy bizonyos ügyekben ki tekinthető ügyfélnek (mint kiderült, a közvetlen szomszédok ilyenek), és hogy ő milyen feltétlek mentén jogosult betekintést nyeri az iratokba, amelyekhez eddig bárki szabadon hozzáférhetett.

Az új kormányzati módosítás értelmében innentől kezdve csak egy hivatali helyiségben, az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság jelenlétében tekintheti meg az ügyfél a dokumentumokat, és – mint tudatták –

„a megismert adat, a dokumentumról készített másolat nem nyilvános” (!).

Kiderült, kizárólag

  • a közigazgatási ügyben eljáró bíróság,


  • az alapvető jogok biztosa,
  • illetve a nyomozó hatóság tekinthet bele az iratokba,

de ők is csak egyedi kóddal.

Tiborcz István már nyugodtan építkezhet a megkaparintott svábhegyi gyerekkórház telkén

A rendeletet azután „módosították”, a Válaszonline az ÉTDR adatai alapján arról számolt be, hogy Tiborcz István és köre építheti be az egész Svábhegyet. A lap arról írt, hogy a miniszterelnök veje ezzel a volt svábhegyi gyermekkórház telkén egy újabb környezetpusztító beruházást vezényelhet le. Cikkük megjelenése után Lázár János tárcája közzétett egy jogszabálytervezetet, amely

lehetetlenné tenné, hogy az újságok az építési engedélyekről, döntésekről írhassanak (!)

– hívták fel a figyelmet.


Az ÉTDR-re vonatkozó változtatás a kihirdetés utáni 8. napon lép életbe, és vonatkozik a már folyamatban lévő ügyekre is.

(magyarközlöny.hu / 444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top