Politika

Mi lesz ennek a vége? Lázár János a szakszervezetet akarja összeugrasztani a dolgozókkal

A hőségpénzekről posztolt Lázár János.


Lázár János bejelentette, hogy 35 ezer MÁV és VOLÁN-dolgozó kap hőségpénzt augusztusban.

A szakszervezeteknek kell eldönteni, ki kap hőségpénzt

A juttatásban részesülők egy részének kiválasztását a miniszter a szakszervezetekre bízta,

amivel ismét éles bírálatokat váltott ki.

„33 ezer + 1500 + még 500. Ennyi a frontvonalban szolgálatot teljesítő MÁV-VOLÁN-munkavállaló kaphat hőségpénzt az extrém kánikulában tanúsított helytállásáért”


– írta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán.

A tárcavezető hozzátette, a vállalatcsoport által meghatározott munkakörökben augusztus 12-én, hétfőn kezdődik a 200 ezer forintnyi hőségpénzek kifizetése. Első körben 33 ezer munkavállalónak utalnak. Utánuk következhet az az 1500 és 500 további munkakörbe tartozó munkavállaló, akinek a kiegészítő juttatását

a szakszervezetek visszajelzése után jóváhagyta.

A dolgozók SZÉP-kártyára utalva kapják meg az összeget.

„Újabb hőhullám közelít, így nemcsak utólag, de előre is köszönöm

a MÁV-VOLÁN-csoport frontvonalban szolgálatot teljesítő munkavállalóinak, hogy a múltból örökölt elöregedett járműpark és a hőségnek különösen kitett, felújítást igénylő pályahálózat ellenére is mozgásban tartják Magyarországot. Számítok rájuk, számíthatnak rám”


– írta a miniszter.

Lázár János nem mindenkinek adott prémiumot

Beszámoltunk arról, hogy a Vasutasok Szakszervezete szükséges és jogos gesztusnak nevezte, hogy az építési és közlekedési miniszter bejelentése alapján

a munkavállalók egy része SZÉP-kártyára egyszeri nettó 200 ezer forintot kap.

Azt ugyanakkor átgondolatlannak és igazságtalannak tartják, hogy

csak azokon a területeken jár a juttatás, amelyeket Lázár János megjelölt.

A közösségi közlekedésben mindenki pótolhatatlan, nem lehet köztük igazságos módon különbséget tenni – írták. A közlemény szerint

a miniszteri döntés belső feszültségeket okozhat, megoszthatja a vasutas közösséget.

A szakszervezetek csak a Facebook-posztokból értesültek

„A pénteki CSÉT ülést követően Miniszter Úr Facebook posztjából értesültünk, hogy további 1500 munkavállalónak ad lehetőséget a kifizetésre, de mondják meg a szakszervezetek, melyek legyenek azok.

Szombat, vasárnap azon gondolkodtam, hogy csak a négy társaságra vonatkozó majd 12.000 munkavállaló közül, hogy választ ki a kilenc szakszervezet 1500 főt, vagy a közel 1100 munkakörből melyik legyen az a néhány?


És még létszámában is férjen bele az 1500 főbe!?”

– reagált Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke. Hozzátette: szerinte

ezzel sikerült még jobban megosztani a vállalatcsoport munkavállalóit.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top