Politika

Százmilliós sikkasztás gyanúja a Családbarát ország projektnél

Családbarát ország néven indítottak projektet, sikkasztás lett belőle.


Orbán Viktorék „Családbarát ország” címmel elindított projektje több száz milliós EU-s forrást sikkaszthatott el. Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF csak azért nem vizsgálódik, mert Orbánék állítólag épp ezen dolgoznak.

Az ügyet feltáró Hadházy Ákos a közösségi médiában írta le, hogyan tették zsebre az EU-s forrásokat.

Családbarát projekt, EU-s forrásból

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:

„Az OLAF csak azért nem indít nyomozást a »CSALÁDBARÁT ORSZÁG« projekt KAMU NYOMDÁJA ügyében, mert az előzetes vizsgálat során azt a tájékoztatást kapta, hogy a »nemzeti hatóságok már megtették a lépéseket, hogy megvédjék az EU pénzügyi érdekeit«.


Korábban beszámoltam ugyanis arról, hogy egy birtokomba került belső jelentés alapján néhány szórólap nyomtatására EGY EGÉSZ NYOMDÁT BÉRELT KI ÉS 19 DOLGOZÓT FIZETETT A CSALÁDBARÁT ORSZÁG NKFT. Ezzel

TÖBB SZÁZMILLIÓ FORINTOT sikkasztottak el a GYERMEKEK VÉDELMÉRE HIVATKOZVA.

A pénzt két EU-s projektből lopták. Az egyik a 6,2 milliárdos »Családbarát ország« projekt. Melynek hivatalos leírás szerinti célja »hogy a társadalomban erősödjön, általánossá váljon a családbarát értékrend«.


A második, 5,4 milliárdos projekt címe »A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése« volt. Ebből lopni még az előzőnél is nagyobb bűn, hiszen konkrétan a bajban levő, sajátos nevelési igényű gyermekek ürügyén szipkázták ki a pénzeket.

Az OLAF most nem vizsgálja ezt a pofátlan lopást. Sajnos a kapacitásuk véges, így érthető valahol, ha nem foglalkoznak egy olyan esettel, ahol ezek szerint a kormány beismeri a lopást. Én viszont fogok még vele foglalkozni.

Ez az ügy (is) van olyan pisztkos és szemtelen, hogy ne próbáljuk elérni, hogy legalább egy rendszerváltás esetén legyen felelősségre vonás. Tudni szeretném, hogy azon túl, hogy -ezek szerint- visszafizetjük ezt a pénzt az EU-nak, mit tesz a kormány azért, hogy az elkövetőket felelősségre vonják.

Ezért levelet írtam Gulyás miniszternek és Polt Péternek, ha válaszolnak, be fogok számolni róla.

A »családbarát« projekt további részletei >>ITT<<.”


(Hadházy Ákos / Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top