Politika

DK: Ne a magyar gyerekeken spórolják meg a határon túliak iskolakezdési támogatását

Miközben Magyarországon nincs állami iskolakezdési támogatás, sőt a családi pótlék sem emelkedett 2008 óta, az Orbán-kormány az elmúlt években mintegy ötszörösére emelte a határon túliaknak járó iskolakezdési támogatást – írja közleményében Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, OGY-képviselője.


Amíg egy határon túli gyerek iskolakezdése 100 ezer forintot ér meg a kormánynak, a magyar adófizetők gyerekei; a jövő magyar adófizetői 0, azaz nulla forintot kapnak ugyanerre, mondván a magyar családoknak „magabírónak” kell lenniük. Ha nem segítenének az önkormányzatok és a civil szervezetek az állam helyett, akkor magyar gyerekek százezrei kezdenék a tanévet hiányos felszereléssel, tanszerek nélkül.

A Demokratikus Koalíció szerint elég volt abból, hogy a kormány a magyar gyerekeken spórolja meg a határon túliak iskolakezdési támogatását!


Szociáldemokratákként és tisztességes magyar hazafiakként is gyomorforgatónak tartjuk, hogy a kormány nem becsüli meg a magyar családokat és gyerekeket, hogy rajtuk spórolva tudjon határon túli szavazatokat vásárolni. Nem azért fizetjük a világ legmagasabb adóit, hogy a befizetett pénzünkből aztán éppen a mi gyerekeink ne lássanak semmit. Olyan Magyarországot akarunk, ahol abban a tudatban dolgozhatunk és adózhatunk, hogy minden erőfeszítésünk a hazánk és a gyerekeink, unokáink jövőjét szolgálja. Legyen állami iskolakezdési támogatás és emelkedjen a családi pótlék, utána lehet másokat is támogatni! – zárja közleményét Barkóczi.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top