Politika

Brutális balhé tört ki Orbán Viktor megyéjében: Érik a munkáslázadás?

A volt Dunaferr dolgozóit teljes bizonytalanságban tartja a Liberty.


Liberty Dunaújváros képviselői az elmúlt napok tüntetései után csak annyit mondtak, hogy ha lesz pénz, fizetnek – írta meg a nepszava.hu.

Több ezer dolgozót tart bizonytalanságban a Liberty

Szerdán tartottak megbeszélést a cég és a munkavállalók képviselői Dunaújvárosban, azonban sokkal nem lettek okosabbak a dunaújvárosi acélmű dolgozói.

Megírtuk, hogy sokan már a júliusi fizetésüket is késve kapták meg, az augusztusi bér pedig minden dolgozónál késik.

Péntek estig nem érkezett meg a fizetésü, és azt hétfő délutánig sem kapták meg.

A hétvégén a szakszervezetek levélben felszólították a Liberty Dunaújvárost a fizetések utalására, de semmi nem történt.


A dolgozók ezért munkásgyűlést tartottak a gyár előtt hétfőn, továbbá dolgozói kezdeményezésre demonstrációra készülnek. A vasművet üzemeltető

két cég összesen 3200 alkalmazottja érintett.

Betelt a pohár a dolgozóknál

Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a portálnak elmondta, hogy több dologra is garanciát szerettek volna kapni. Többek között azt kérték, hogy a nagy múltú üzemet működtető cég, a Liberty Dunaújváros biztosítsa őket arról, hogy

a bérekkel kapcsolatban nem lesznek a mostanihoz hasonló csúszások.

Emellett pontos információkat akartak kapni a bérmegállapodásban lefektetett, alkalmazottankénti 150 ezer forintos bónusz kifizetéséről. Ezt ugyanis már július közepéig meg kellett volna tennie a Libertynek.


Az indiai hátterű társaság képviselői azonban semmilyen ígéretet nem tettek és konkrét információkat sem osztottak meg velük. Csupán annyit jeleztek,

hogy javítanak a kommunikáción. Illetve ha lesz pénz, fizetnek.

„Ez így édeskevés”

– fogalmazott Magyar Zoltán.

„Semmivel sem lettünk okosabbak, pedig abban bíztunk, hogy érdemi információkhoz jutunk”

– tette hozzá.

Újabb megbeszélés lesz a vezetőséggel a Libertynél

Reményeik szerint a jövő hétre ígért megbeszélésen már sokkal többet tudnak meg.

Ezt a találkozót ugyanis a munkáltató kérte tőlük.

Ami igazán fontos, hogy az előzetes jelzések szerint jelen lesz Thomas Gangl, a Liberty Steel Group európai üzletágának vezérigazgatója. Információkat ugyan ennek részleteiről sem kaptak, ám miután a társaság meghatározó döntéshozója érkezik, így bíznak az érdemi válaszokban.


Ezenfelül abban is, hogy valamilyen megfogható jövőképet kapnak arról, mit is tervez a Liberty Dunaújvárosban.

Jelenleg ugyanis nem ad okot reményre az, hogy leállt az érdemi termelés.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top