Politika

Vérengzésbe kezdett Lázár: Hullanak a fejek körülötte

Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken bejelentette, hogy a MÁV teljes átalakítása előtt áll, melynek első lépéseként Pafféri Zoltán vezérigazgató szeptember 1-jével távozik posztjáról.


A MÁV vezetését ideiglenesen a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese veszi át. Lázár hangsúlyozta, hogy az új rendszerhez új menedzsment is szükséges, amely képes lesz megvalósítani a miniszter által bemutatott ötpontos akciótervet:

Új személyszállítási törvény: Lázár János szeptemberben a parlament elé terjeszti az új személyszállítási törvényt, amely a közlekedéshez való jogot állampolgári joggá nyilvánítaná.

A törvény célja, hogy minden magyar állampolgár naponta háromszor eljuthasson a lakóhely és a járásközpont között, valamint kétszer a járásközpont és a megyeszékhely között átszállás nélkül.


Új vasútpálya-építési program: A következő négy évben 500 kilométer új vasútpálya építését tervezik.

A projekt finanszírozására a kormány az Európai Beruházási Bankhoz fordul 1 milliárd eurós hitelért, amelyet a kormány további 1 milliárd euróval egészít ki.

A munkálatok 2025-ben kezdődnek, és nemcsak új vasúti szakaszokat építenek, hanem meglévő vonalakat is felújítanak, például a budapesti HÉV-eket és a Gubacsi hidat.


Új járművek beszerzése: A MÁV járműparkjának megújítása érdekében több lehetőséget is mérlegelnek, beleértve vadonatúj járművek vásárlását, hazai gyártást külföldi partnerek bevonásával, valamint jó minőségű használt járművek beszerzését.

Utasok komfortérzetének növelése: A tervek között szerepel egy új MÁV-applikáció bevezetése 2025-ben, valamint az utastájékoztatás fejlesztése.

Több vasútállomás és pályaudvar is megújul, köztük a Nyugati pályaudvar Budapesten, valamint állomások Debrecenben, Győrben és Siófokon.

A MÁV és leányvállalatainak újjászervezése: A MÁV Zrt. három leányvállalatra bontják, amelyek közül az egyik a személyszállítással, a másik a pályaműködtetéssel, a harmadik pedig a cégek kiszolgálásával foglalkozik majd.

A miniszter elismerte, hogy az elmúlt években a tömegközlekedés háttérbe szorult, és a kötött pályás fejlesztések szinte kizárólag uniós forrásokból valósultak meg. Lázár azonban most fordulatot ígér, amelyben a közlekedés jelentős szerepet kap.

Az akcióterv részeként Lázár kitért arra is, hogy a hőség következményeit politikai eszközként használni nagy hiba lenne. Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy a vasúti közlekedésben a jelenlegi, elavult járművek nem alkalmasak a szélsőséges időjárási körülmények kezelésére, és rövid távon buszokkal váltják ki a vonatokat.


A bejelentés nem maradt reakció nélkül: egy ismert közlekedési szakember élesen bírálta a miniszter döntéseit, és úgy vélekedett, hogy

nem másokat, hanem magát Lázár Jánost kellene leváltani

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top