Politika

Mi a frász folyik itt? Egy gyereket hagyott hátra a fapados légitársaság, mert „nem fért már fel”

A gyerek nem fért fel a Wizz Air gépére, otthagyták.


Egy olaszországi edzőtáborban vett részt a Reykjavíki Ökölvívó Egyesület 6 versenyzője augusztus elején, visszafelé azonban egy gyerekkel kevesebb utazott. Az egyik 14 éves fiút ugyanis Rómában hagyta a Wizz Air, mivel túlfoglalta a Keflavíkba tartó járatot – számolt be az esetről a hvg.hu.

Döbbenetes eset

A becsekkolásnál derült ki, hogy Arna Aspar Herdísardóttir 14 éves fiának nem jut hely.

Az anya azt mondta, a légitársaság 250 eurós kártérítést ajánlott fel. Valamint azt, hogy egy hétre szállást szerveznek neki Rómában a következő, Izlandra tartó járatukig.


„Egyszerűen nyilvánvaló volt, hogy

a személyzet nem értette meg, hogy 14 éves, és semmi köze Olaszországhoz,

és lényegében semmit sem tettek azért, hogy megtalálják a módját annak, hogy feljusson a fedélzetre, vagy hogy bármilyen módon segítsenek neki”

– mondta a nő az egyik izlandi lapnak.

A gyereket otthagyták Rómában

A gép végül a fiú nélkül szállt fel.

Az edző felajánlotta, hogy ő Rómában a fiú helyett, de végül egy, a gépről szintén lemaradó izlandi házaspár ajánlotta fel, hogy vigyáz a fiúra – mesélte el az anya.

A család végül talált egy másik, még aznapra szóló repülőgépet, és úgy döntött, hogy lefoglalják és kifizetik a jegyet. Így

14 éves fiúnak nem kellett egy hétig Rómában maradnia a következő Wizz Air-járatig.

A légitársaság azóta elnézést kért az érintettektől a kellemetlenségekért, és bejelentették, hogy belső vizsgálatot indítanak a példátlan eset miatt.

A légitársaság közleményben reagált


A Wizz Air az incidensről küldött hivatalos közleményében azt írta, a legnépszerűbb útvonalakon egyes járatokat kissé túlfoglalja, hogy a meg nem jelent utasok helyét mások elfoglalhassák.

Ez bevett gyakorlat a légiközlekedési iparágban,

és összhangban van a vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabályokkal.

(Kiemelt képünk illusztráció)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top