Politika

Megáll az ész: Orbán olyat lépett Kötcsén, amire évek óta nem volt példa

A miniszterelnök a zárt beszéde előtt kiállt a sajtó elé is.


Nem sokkal fél kettő előtt érkezett meg Orbán Viktor a 23. kötcsei piknikre, ahol meglepetésre ki mert állni az újságírók elé.

Hatalmas meglepetés: kiállt az újságírók elé


Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke jelentette be, hogy a szokásoktól eltérően ezúttal nem Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, hanem

maga Orbán Viktor fog beszélni a sajtó képviselői előtt.

Orbán Viktor a 2024-es kötcsei pikniken

A tüntetők hangos bekiabálásokkal fogadták Orbánt, és kis időre kaotikus jelenteket alakultak ki. DK-s aktivisták Orbánt ábrázoló játékpénzeket szórtak a miniszterelnökre, és bekiabálásokkal szakították félbe a válaszait. Miután csillapodtak a kedélyek, Orbán válaszolt néhány újságírói kérdésre.

Az egészségügy állapotával kapcsolatban azt mondta, hogy 8000 orvossal többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben.

„Megemeltük a béreket. A klimatizált helyiségeknek a száma minden évben nő. Tehát minden évben megyünk előre az egészségügyben is. Természetesen nem értünk a munka végére”


– mondta.

A fideszes „sztárpap” undorító esetéről kérdezték

Bese Gergő dunavecsei plébános felfüggesztéséről – aki korábban a kormányfő hivatalát, a Karmelitát is megáldotta – azt mondta, hogy

„az egyházi személyek ügyei az egyházakhoz tartoznak”.

„Én is bízok a saját egyházi közösségem vezetőjében. Bár én kálvinista vagyok, de én bízok a katolikus egyházi vezetőben is, hogy az ilyen helyzeteket meg tudják oldani”

– tette hozzá.

Ferihegy és a Vodafone megvásárlásáról is kérdezték

Orbán beszélt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásáról és a Vodafone magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról is. Ezeket történelmi lépésnek nevezte.


A kormányfő szerint fontos, hogy Magyarországnak legyen magyar kézben lévő, nemzetközi erejű infokommunikációs és telekommunikációs cége.

„Ezek mind fontos, szükséges lépések” – mondta.

Arról azonban nem beszélt, hogy ha 30-35 milliárd forint éves bevétellel számolt a kormány, akkor legkorábban 45 év alatt hozhatja vissza vételárát.

Ekkor is úgy számoltunk, hogy a kormány jobb gazdája lesz, mint egy magántulajdonos (ami nem valószínű). Valamint, hogy alacsony kamatra felvett hitelből finanszírozták az 1215 milliárd forint körüli árát.

A fiataloknak elege van az ország eladósításából

Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület a kötcsei pikniken tiltakozott az ellen, hogy a kormány kiárusítja az országot a kínai gigahitellel.


Gyekiczki Márton, a DK fiatal politikusa azért ment Kötcsére, hogy szembesítse ezzel Orbánt, majd pénzt szórt a miniszerelnök elé, mert az az egy legalább érdekli.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top