Politika

Varga Mihály elkeseredett lépésre szánta el magát: Itt jönnek az újabb súlyos megszorítások

Varga Mihály nehéz helyzetbe került.


Augusztus végéig

költségvetési hiány elérte a 2857,7 milliárd forintot

– derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleményéből – Varga Mihály sűrűn magyarázkodott.

Ennek nem lesz jó vége: elszállt a költségvetési hiány

A központi költségvetés 2862,1 milliárd forintos hiányt,

az elkülönített állami pénzalapok 172,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 168,4 milliárd forintos hiányt mutattak.


Augusztusban

egy hónap alatt 414,3 milliárd forintos hiányt mutatott

a központi alrendszer.

A Pénzügyminisztérium szerint ezt árnyalja az adóbevételek szezonalitása, a dupla családi pótlék kifizetése, a közutak és a közösségi közlekedés fejlesztése (hogy micsoda?!), és az, hogy többet költött a kormány, mint tavaly.

Az augusztusi számok 300 milliárddal meghaladják a költségvetési törvényben eredetileg erre az évre tervezett összeget. A jelenlegi hiány pedig minden idők legnagyobb augusztusi hiánya, pedig már a tavalyit is lesújtónak nevezték a szakemberek.

A Varga Mihály vezette minisztérium magyarázkodik

Varga Mihály minisztériuma szezonális tényezőkre hivatkozik a hiány leírásakor. Ám

ezeknek a szezonális tényezőknek jelentős része minden évben jelen van.

Ennek ellenére nincs minden évben ekkora hiány, sőt 2022-ig a 200 milliárdot sem érte el.


„A szezonális folyamatokra visszavezethető augusztusi egyenleget követően a kormány ismét mérsékelt pályán tartja a hiány mértékét”

– írta a Pénzügyminisztérium. Hozzátették, hogy a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását,

„És amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt”.

Varga Mihály idén nem először hivatkozik „szezonális” problémákra

A kormány 2024-ben augusztus végéig nyugellátásokra 4281,8 milliárd forintot, gyógyító-megelőző ellátásra 1781,6 milliárdot fordított.

Jelentősen megugrott a kormány kamatkiadásokra fordított kifizetése is,

ez 2413,8 milliárd forint volt, amely 695,5 milliárd forinttal magasabb, mint tavaly.


Augusztus végéig 673,8 milliárd forint EU-s forrás érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 1086,3 milliárd forintot tettek ki.

„A kormány elkötelezett a hiány és az államadósság csökkentése mellett.

A költségvetés hiányát az idei évben 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 3 százalék alá mérsékli”

– ígérte a Varga Mihály vezette PM.

Ekkora lyukat nem lehet betömni

Megírtuk, hogy március végén Varga Mihály még rózsásan látta a jövőt.

A magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre pedig újra az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe kerülhet – ecsetelte a 2024-hez fűzött reményeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában a tárcavezető.


A pénzügyminiszter közölte, négy nehéz év után a kormány csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal és erősödő gazdasági növekedésselszámol.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top