Politika

Botrány: Gyalázatos dolgokról beszélt Orbán titokban Kötcsén, de minden kiderült

Rövid videót osztott meg Orbán Viktor a kötcsei beszédéről.


Újabb részlet került fel szerdán Orbán Viktor hétvégi, kötcsei beszédéről a miniszterelnök Facebook-oldalára, amelyből kiderül, hogy mivel etette a híveit.

Orbán Viktor Kötcsén fekete-fehérben látta a világot

Azt mondta például, hogy szerinte két jövő van, jó vagy rossz.

„A mi állításunk az, hogy a mi kormányzásunk az egy szuverén Magyarországot fog eredményezni. A gazdasági semlegesség ennek az egyik legerősebb megtámasztója. És van egy képünk arról, hogy ha a másik jövő nyer, annak mi lesz a vége? Annak, amíg egy alárendelt Magyarország lesz”

– mondta Orbán.


Azt is kifejtette, hogy szerinte a jobboldal legnagyobb erénye, értéke és fölbecsülhetetlen előnye a baloldallal szemben, az a hűség.

„Mi sose ígértük az embereknek azt, hogy minden problémájukat megoldjuk. Sose ígértük, hogy megváltjuk őket. Egy dolgot ígértünk, hogy mi itt leszünk velük.

Ha fúj, ha esik, mi itt leszünk velük”

– mondta a kormányfők. Orbán szerint a magyar emberek pontosan tudják, hogy rájuk lehet számítani, mert nem futnak el, nem keresnek külön utakat.

Ami ezek után következett, arra nincsenek szavak

„Nem Brüsszelben üldögélünk, meg

nem szaladunk el Moszkvába, meg nem megyünk amerikai ösztöndíjra,

mi itt leszünk, ez a mi legnagyobb erényünk”


– fogalmazott Orbán, majd megfogalmazta a küldetést is, ami szerinte az, hogy itt maradnak.

„A küldetés teljesítésének előfeltétele pedig a választási győzelem újra és újra, szerénység, alázat, munka”

– mondta.

Nehéz ezeket a szavakat nem összevetni Orbán nyári „békemissziójával„, amikor a magyar miniszterelnök az EU-s vezetőkkel való egyeztetés nélkül ragadta magához a „kezdeményezést”, és váratlanul ellátogatott Kijevbe, Moszkvába és Pekingbe is. Az európai politikusokból megdöbbenést váltott ki Orbán magánakciója, és sorra bírálták a magyar kormányfő lépéseit, kiemelten a Vlagyimir Putyinnal való találkozóját.

Ahogy a Soros-ösztöndíjjal külföldön tanuló fiatal Orbánt is nehéz elfelejteni.


(Orbán Viktor / Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top