Politika

Schadl köpni fog? Rejtélyes üzenetet küldött a kilakoltatási maffia vezére

Folytatódott a Schadl–Völner-per a bíróságon.


Schadl György nagy értékű luxusautóiról, kisrepülőjéről és hajójáról volt szó a Fővárosi Törvényszéken, ahol folytatódott az évtized korrupciós pere – számolt be kedden a blikk.hu.

Shadl György és Völner Pál a vádlottak padján

A gigantikus korrupciós per több havi kihagyást követően kedden folytatódott. Az ügy két fő vádlottja Schadl György és Völner Pál volt fideszes államtitkár.

Mint ismert, 2023. február 17-én kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken a Schadl–Völner-ügy tárgyalása. Az első három előkészítő ülésen a huszonkét vádlott nyilatkozott arról, lemond-e a tárgyalásról, és elfogadja-e az ügyészség javaslatát. Tíz vádlott – köztük hat bírósági végrehajtó – döntött úgy, hogy beismeri bűnösségét.


A bíróság az esetükben május 4-én hirdetett ítéletet. Másfél és két év közötti, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a vádlottakra. A korábbi bírósági végrehajtókat pedig öt évre eltiltotta a végrehajtói munkától.

A törvényszék két vádlott, köztük Sz. Balázs esetében pedig vagyonelkobzást is elrendelt.

A vád szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnökeként több végrehajtó kinevezésében közreműködött, ehhez Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár segítségét is igénybe vette.

Éveken át szépen tejelt a biznisz

Schadl a kinevezett végrehajtóktól visszakért bevételekből

970 millió forintot vághatott zsebre,

Völnernek pedig 83 milliót juttatott. Mindketten tagadják a vádakat.


Dr. Tóth Erzsébet bíró a keddi tárgyalás elején jelezte: a bíróság hosszú ideje várja, hogy Schadl György megjelölje négy gépkocsi, egy kisrepülő és egy kishajó tárolási helyét. Ugyanis elkoboznák a nagy értékű „közlekedési eszközöket” – ha lenne róluk információjuk.

Schadl átvette a bírósági leveleket, ám érdemi választ nem adott

„Több értesítést is kiküldtünk, választ pedig nem kapott a bíróság.

Felszólítom, hogy haladéktalanul adja meg a járművek tárolási helyét, ha ez nyolc nap múlva sem történik meg, az alkalmas lesz a zártörés cselekményének megállapítására, és a bíróság el fogja rendelni a tárgykörözést”

– jelentette ki Dr. Tóth Erzsébet.

Schadl György erre közölte, hogy a lakására küldött egyetlen kiértesítés sem ment vissza annak átvétele nélkül.

„Közöltem a kollégáival, tisztelt bírónő, hogy amely tárgyak tárolási helyét ismerem, azt el fogom mondani”

– tette hozzá a volt kamarai elnök.

Schadl belengette, hogy információkat oszt meg

A portál kedd reggel, a tárgyalás előtt szúrta ki, hogy

Schadl György saját oldalt indított a közösségi médiában.

Egy Facebook-, valamint egy Instagram-oldalon bukkant fel a neve.


„Valóban én indítottam a hét végén a két oldalt. Azt gondolom, hogy

érdekes dolgokat fogok közzé tenni ezeken keresztül,

érdemi hírek is lesznek, talán kissé rejtélyesen megfogalmazva”

– közölte a portállal Schadl.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top