Politika

Mi lesz ebből? Úgy tűnik, a rendelőbe járásért is fizetnünk kell jövő évtől

A foglalási díj bevezetését fontolgatja az Orbán-kormány.


Az Orbán-kormány erősen elgondolkodott a foglalási díj bevezetésén

Megfontolja a kormány a foglalási díj bevezetését a rendelőintézetekben – ezt Takács Péter egészségügyi államtitkár árulta el a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség balatonfüredi konferenciáján.

Ezt annak kapcsán mondta el, hogy már nem lehet elküldeni a betegeket a rendelőintézetekből, még akkor sem, ha területileg nem ahhoz tartoznak. Az egyetlen kivételt az jelenti, ha a rendelőnek elfogy a közfinanszírozási ellátásra biztosított kerete.


Megjegyezte, hogy sokan nem jelennek meg az előjegyzett időpontokban, és ez sok problémát okoz. Ennek kiküszöbölésére

térítési díj bevezetését fontolgatják

– árulta el.

Takács elárulta, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végéig már nem államosítják az önkormányzati szakrendelőket. Ennek ellenére is

sarokba szorítják majd azokat: erősebb felügyeletet kapnak ugyanis a megyei kórházaktól.

Takács Péter erősen elgondolkodott, megsarcolják-e a rendelők szolgáltatását igénybe vevő betegeket

A szakrendelőkben hosszas előjegyzési időkre kell számítani. A várakozási idő mérsékléséhez a kormányzattól komplex várólista-cökkentő program kidolgozását várják a szakemberek.

Júliustól 100 rendelőnek kellett volna az online térben foglalható időpontokat felajánlania, de csupán 41-nél történt ez meg – ezt már Szondi Zita országos kórházfőigazgató-helyettes árulta el. Hozzátette, az időpontok foglalók közel 30 százaléka nem jelenik meg a lefoglalt alkalmon.


Pál Miklós, a rendelői szövetség egyik elnökségi tagja azt javasolta, vezessenek be térítési díjat a foglalásoknál. Ebben Takács nem látott kivetnivalót, ugyan politikailag érzékeny kérdésnek tekint rá. Mindemellett megfontolásra érdemesnek tekinti a javaslatot.

(nepszava.hu/Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top