Politika

Novák Katalin díszdoktor lett: Mutatjuk, hol tartották jó ötletnek kitüntetni a bukott államfőt

Díszdoktori címet kapott a kegyelmi botrányba belebukott egykori köztársasági elnök.


Díszdoktori címet kapott a kegyelmi ügybe belebukó Novák Katalin a dél-koreai Hanyang Egyetemtől – szúrta ki csütörtökön a telex.hu.

Novák maga dicsekedett el a kitüntetéssel

A volt köztársasági elnök számolt be a kitüntető címről az X-en.

Wikipédia szerint a Szöulban található dél-koreai magánegyetemet 1939-ben alapították,

elsősorban mérnöki és építészeti képzéseket nyújt.

Nemzetközi körutat tesz a volt államfő


Novák nemzetközi körúton van, hogy az új, népességfogyás ellen küzdő civil szervezetét, az XY Worldwide-ot reklámozza. Megírtuk, hogy a szervezet a világszerte csökkenő születésszámokra szeretne „úttörő megoldásokat” kidolgozni.

Dél-Koreába és Japánba is hivatalos meghívásra látogatott el Novák, egykori köztársasági elnökként invitálták a két ázsiai országba. Arról nincs hír, hogy

az utat a magyar állam fizette-e.

A magyar családpolitikát dicsérte Ázsiában

Novák Katalin a magyar családpolitika sikereiről tartott előadást Dél-Koreában, majd ellátogatott a szöuli parlamentbe.

„Aggasztó, hogy Dél-Koreában a kutya babakocsikból több fogy, mint a gyerek babakocsikból.

Szeretem a kutyákat, kettőt is felneveltem, de a kutyák soha nem helyettesíthetik a gyerekeket”

– írta.


Bár a volt államfő a magyar családpolitikát dicsérte, a számok nem támasztják alá az örömét.

(Katalin Novák / X)


Miért mondott le Novák Katalin?

Emlékezetes, Novák Katalinnak azért kellett lemondania államfői posztjáról, mert 2024 februárjában kiderült: Ferenc pápa magyarországi látogatásának alkalmát kihasználva elnöki kegyelmet adott Kónya Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon ped0fil bűncselekményekben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettesének.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top