Politika

Kibukott egy újabb mocskos titok: Rogán Antal plébánosa is gyermekeket molesztált

Nagy bajban van a kormány, sorra derül Fidesz kegyeltjeiről, hogy bántalmazás elkövetői.


Két hét múlva kezdődik R. Gábornak, annak a gyerekeket molesztáló egykori plébánosnak a pere, aki még Rogán Antal polgármestersége idején kapott kitüntetést Budapest V. kerületének önkormányzatától. A Fidesz kitüntette, Ferenc pápa budapesti szentmiséjének a szervezésében is részt vehetett – írta a Népszava.

Az előkészítő ülés már megtörtént

A kiskunfélegyházi járásbíróság szeptember 23-án kezdi tárgyalni R. Gábor volt plébános fiatalkorúak sérelmére elkövetett büntetőügyét. A gyalázatos ügyben már megtartották az előkészítő ülést, így legközelebb már a tényleges bizonyítási eljárás kezdődik – tudta meg a lap.

Meglepő, de a Pesti Srácok árulta el, hogy R. Gábor az egyike annak a két papnak, akikről a múlt héten kiderült, pedofília gyanújába keveredtek. A másik pap Hatházi Róbert.


Míg Hatházi Róbert esetében még csak vizsgálat indult, R. Gábort már 2023 szeptemberében felmentette az egyház és

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat is emelt ellene.

 

Sorra kapta a kitüntetéseket a gyerekmolesztáló, a Fidesz sokáig hallgatott a bántalmazás kapcsán

Elkeserítő, hogy a gyerekmolesztálás vádjával bíróság előtt álló R. Gábor életrajza szerint hivatása során szinte mindvégig fiatalokkal foglalkozott, sok díjjal ki is tüntették.

Most több önkormányzat is megfontolja az elismerés visszavonását

– értesült a lap.

  • 1997-ben Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért Díjat kapta meg,
  • 1998-ban Bács-Kiskun Megye Ifjúságának Neveléséért Díjat adományoztak neki. Kalocsán Filvig Géza leköszönő polgármester azt nyilatkozta a lapnak: „A feltett kérdésről önkormányzatunk még nem tárgyalt, de meg fogjuk fontolni.”
  • 1990-es években Foktőn díszpolgári címet kapott. Erről Bakai Károly polgármester akkor azt mondta: „Amennyiben a 1990-es évek közepén adományozott díszpolgári címre gondolt, úgy tájékoztatom, hogy az önkormányzat a visszavonásról a képviselő-testület következő ülésén fog dönteni.”


  • 2012-ben Érdemkereszt Díjat kapott az akkor még Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzattól is, ahogy a lap kiderítette. R. Gábor az „egyetemi templom igazgatójaként” kapta a díjat. A városrész a lap megkeresésére nem cáfolta, hogy R. Gábort kitüntették, de óvatosan fogalmaztak:

A korábban Rogán Antal által vezetett önkormányzat eltolja magától a Fidesz-kegyelt bántalmazási ügyét

„Általánosságban elmondható, hogy semmilyen jogi lehetőség nem adott egy díj visszavonására egy olyan személytől, aki ellen nincs jogerős ítélet, tehát az eljárás még folyamatban van, és a személyazonossága, kiléte nem kerül nyilvánosságra hozatalra.

Természetesen a sajtóhírekben szereplő cselekményeket teljes mértékben elítélendőnek tartjuk, efféle tetteket elkövető személyektől Önkormányzatunk mindenkoron elhatárolódik, az áldozatok iránt együttérzésünket fejezzük ki.

A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről alapján a díjaink odaítéléséről testület, bizottság dönt a legjobb tudása szerint, tehát ez nem polgármesteri hatáskör”

– idézte a lap.

„Egészségi okokból” távozott Kiskunfélegyházáról

A vádiratban az áll, hogy 2019 és 2022 között, a kiskunfélegyházi évei alatt történhettek a vélelmezett bűncselekmények. Majd ugyanabban az évben, 2022 júliusában kérte áthelyezését a mindössze 2200 lakosú déli határhoz közeli Nagybaracskára. A helyi sajtó akkor úgy tudósított, hogy

a plébános „egészségi okokból” távozott Kiskunfélegyházáról,

elfáradt és nem győzte az óriási plébánia irányítását egyedül.


A főegyházmegyénél a lap érdeklődésére azt mondta Bábel Balázs:

„A gyermekvédelmi témájú bejelentés Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez történő megérkezésének napján azonnali hatállyal elindította a vizsgálatot.”

– idézték.

 

Forró év ez a Fidesznek

Embereiről sorra derülnek ki, hogy gyermekbántalmazási, gyermekmolesztálási vagy orgia-ügyekben érintettek:

  1. 2024. januárban bombaként robbant a hír, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott a pedofilsegítőként elítélt K. Endrének. A szálak egészen Orbán Viktor öccséig vezettek. Novák Katalin és Varga Judit is csúfosan belebukott a botrányos ügybe.
  2. Nyáron, gyermekek táboroztatása közben a szolnoki kalandparkban Agócs Tibor, szintén a Fidesz egyik kitüntetettje rúgott fel egy 7 éves kisfiút akkora erővel, hogy a fiú percekig nem tudott mozdulni.
  3. Bese Gergőről, a NER-kedvenc, karmelitában Orbán-irodát szentelő plébánosról a napokban derült ki, hogy melegorgiákon vett részt.
  4. Hatházi Róbert Fidesz-szimpatizáns gyermekmolesztáló kecskeméti plébánost nemrég felfüggesztették, miután kiderült, hogy évekkel korábban abuzálhatott több kiskorút, áldozatai között lehet olyan, aki akkor csak 9 éves volt.

  5. Megírtuk, hogy Kecskemét fideszes polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia kitüntette azt a hokiedzőt, aki ellen gyermekbántalmazás miatt vizsgálat folyik.
  6. Megírtuk, hogy újra taníthat a pedagógus, aki hónapokon át terrorizált egy 9 éves kislányt. A szülők hónapokon át titokban rögzítették a 9 éves kis Emma mindennapjait, így derülhetett ki, hogyan bánt vele tanára. Most egy közeli iskolában dolgozhat, úgy tűnik, a fideszes oktatási vezetésnek semmi baja ezzel.
  7. Kiderült az is, hogy ütötte-verte a gyerekeket az ercsi óvoda igazgatónője, mégis visszahelyezték.
  8. Jelen cikkünkben pedig arról a gyerekeket molesztáló egykori plébánosnak R. Gábornak a kezdődő peréről írtunk, akit még Rogán Antal polgármestersége idején kapott kitüntetést Budapest V. kerületének önkormányzatától.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top