Politika

Szanyi Tibor gratulál Orbánnak, hogy kitalálta Magyar Pétert kamuellenzéknek

Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elnöke gratulációját fejezte ki Orbán Viktornak, amiért Magyar Pétert, mint kamuellenzéket kitalálta.


„Gratulálunk, Miniszterelnök Úr!

2024 február 2-án reggel még élő ember nem sejtette, hogy egy fél év múlva, azaz mára a bicskei pedofil botrány kapcsán lehulló fideszes fejek nyomán az eddig “ellenzék” néven ismert politikai társaság totális bukását fogjuk elkönyvelni. A térbe belépő, az ellenzék szerepét mímelő új brigád részint a Fidesz holdudvarából, részint a látszólagos ismeretlenségből jött.


A Fidesz alighanem eddigi legnagyobb politikai teljesítménye totális sikert mutat, ugyanis úgy tudta lecserélni a korábbi ellenzékét, hogy mindmáig és  gyakorlatilag semmilyen veszteséget nem szenvedett, néhány káderének házon belüli eltaposását leszámítva. A Fidesz reakcióképességét dicséri, hogy az eredendően amerikai fuvallatra induló botránysorozatból kiemelt új szereplő mozgását a kormány a saját érdekeit szolgáló módon tudta befolyásolni, azaz egy látványos műbalhéba csomagolni a cicaharcot.

Magyar Péter ugyanis az atombombának hirdetett ún. hangfelvételeivel a saját feleségén kívül mindezidáig egyetlen fideszesnek sem okozott álmatlan éjszakát, egyetlen korrupciós ügyletre sem derített fényt, viszont úgy vitatkozhat kedélyesen miniszterekkel, ahogy arra 14 éve nem volt példa, minthogy a kormány rendre válaszolgat neki. Csak neki.

E bensőséges hangulat mögött azonban kemény anyagi támogatás is felsejlik. Magyar Péter kezdeti kampányának több százmillió forintos költségigényét gond nélkül kielégítették, illetve azt követően sok milliárd forintot érő médiakampányok is egyengették a Tisza párt útját. A magyar médiatörténelemben összeadva sem mutatható ki annyi segítség, amennyit a Tisza párt kapott kormányoldalról, illetve főleg az úgymond független színekben tetszelgő médiumoktól. Márpedig ebben a kőkemény, rideg, pénzvezérelt médiavilágban nincs ingyenevés.

Ennek a – médiában is magyar-amerikai koprodukciónak mutatkozó – sikersztorinak a másik lába az ezer milliárd dolláros “Big Data” világában, azon belül a nagy nemzetközi médiaklánoknál, mint például a Facebook uraként is ismert Meta-nál sejlik fel. Alighanem példátlan, ahogy a Facebook-kal (és másokkal) csillagászati léptékű perekben álló EU-nak a Parlamentjébe valaki becsempészi az adott anyavállalat egyik jogtanácsosát képviselőnek. A Tisza párt ezt is megtette, s cserébe a politikai tevékenysége úgy szárnyal a közösségi médiában, mint a világon senki másé. A Facebookon elért mutatóik hatékonysága sokszorosan meghaladja az igen vastag pénztárcájú ügyfelekét, azaz az algoritmusok szinte csak nekik dolgoznak. Üzleti szinten felfoghatatlan mennyiségű pénzt ér az, amit e téren a Tisza eredményként felmutat.


Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom úgy látja, hogy nincs itt semmiféle ördögi mesterterv, viszont a helyzetek, a ziccerek kihasználásában Orbánék káprázatos teljesítményt nyújtottak azáltal, ahogy az eredetileg kellemetlenkedő amerikai szándékokat a maguk érdekei alá tudták csavarni, s amelynek eredménye az eddigi ellenzék totális megsemmisítése, sőt, ebbe a szerepkörbe egy saját nevelésű slim-fit kezes bárányt sikerült ültetniük.

Őszintén gratulálunk, Miniszterelnök Úr! Megérdemel egy latte-avokádó kombót.

Szanyi Tibor,
elnök”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top