Politika

Áll a bál: Hatalmas botrány lett Orbán döntéséből Strasbourgban

Órákig rólunk szólt a vita Strasbourgban.


Szerdán ismét órákig Magyarország és a magyar kormány botrányos döntése volt a téma az Európai Parlamentben: az orosz és fehérorosz kémeknek osztogatott magyar „nemzeti kártyáról” szólt ugyanis az ülés.

Többen is felháborodásuknak adtak hangot az Orbán-kormány által újonnan indított program miatt. Az Európai Bizottság (EB) képviselője szerint az orosz és belarusz állampolgárok is könnyen juthatnak be az Európai Unió területére ezzel a módszerrel. Így gyanús személyek, kémek és alvó ügynökök is könnyen bejuthatnak a schengeni övezetbe.

Gyorsan napirendre vették a biztonsági ügyet

Sztella Kiriakídisz uniós biztos a szerdai, magyar nemzeti kártyáról szóló vitát így vezette fel:

„Oroszország fenyegetés az Európai Unió számára, ezért tárgyalunk erről az ügyről”


Másfél órán keresztül folytattak vitát a témában. Többen támadták, de olyanok is akadtak, akik védelmükbe vették az Orbán-kormányt. A kormány ugyanis júliusban lényegében újraindította a botrányos letelepedési kötvényprogramot. Többek között Oroszország és Belarusz polgáraira is kiterjesztette a többéves magyarországi tartózkodást biztosító beutazási engedélyt. Az engedélyt a külföldiek elviekben kizárólag munkavállalás céljából kaphatják meg.

Komoly kritikát kapott a magyar kormány

Sztella Kiriakídisz biztos szerint aggodalomra ad okot, hogy az Európai Unióval szemben ellenséges két ország állampolgárai egyszerűsített úton juthatnak be az EU területére.

Rávilágított, hogy az európai kontinensen nő az orosz szabotázsakciók száma, nagyon sok az orosz kém és alvó ügynökök is szép számmal jelen vannak. Az Európai Bizottság fel is hívta a figyelmet, hogy az orosz és belarusz állampolgárok esetében elvárja, hogy szigorúbban bírálják el a vízumkérelmeiket és alaposan világítsák át őket a külső határokon tagállamok.


Brüsszel egyelőre nem látja a garanciáját annak, hogy a magyar kormány követi-e ezeket az iránymutatásokat. Arra sem kaptak eddig választ, hogy Magyarországnak miért ennyire fontos az orosz munkavállalók behívása – vázolta Sztella Kiriakídisz.

A fideszesek védték a programot

Bóka János Európa-ügyi miniszter nem Magyarországot, hanem az EU Tanács soros elnökségét képviselte a vitában. Próbálta megmagyarázni, hogy a magyar hatóságok bizony betartják uniós kötelezettségeiket. Szerinte minden biztonsági követelménynek eleget tesznek és elvégzik a szükséges ellenőrzéseket is.

Több hozzászóló úgy vélte, hogy az orbáni oroszbarát politika lépéseinek a sorába illik a kedvezményes vízum lehetőségének kiterjesztése a két ország állampolgáraira, akiket nem lehet egyszerűen egy lapon említeni a többi külföldivel.

Tineke Strik holland zöldpárti képviselő abban fejezte ki aggodalmát, hogy a programot nem lehet ártatlan akciónak tekinteni, miután a magyar kormányfőt Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz szoros kapcsolat fűzi.

A DK súlyos veszélyre figyelmeztetett

Molnár Csaba, a DK képviselője a Facebook-oldalán is közzétette hozzászólását. Azt mondta,


„a miniszterelnök már egy ideje orosz alvó ügynökök, kémek és háborús bűnösök előtt nyitotta meg Magyarországot. Orbán zsaroló vírus az EU-ban, amit Putyin telepített”

— mondta.

Lena Dupont német kereszténydemokrata szerint ellentmondás, hogy miközben az Orbán-kormány soros EU elnökként a kontinens biztonságának megerősítéséről beszél, biztonsági kockázatot jelentő személyek beengedéséről dönt a schengeni övezetbe.

A szélsőjobbosok gyorsan tereltek

A szélsőjobboldali és euroszkeptikus frakciók hozzászólói azt mondták, hogy az Európai Uniónak inkább az ellenőrizetlenül beengedett illegális migránsok tömegei miatt kellene aggódni és nem néhány orosz vagy belarusz miatt.


Alexander Jungbluth a Szuverén Nemzetek Európája frakcióból azt hangsúlyozta véleményében, hogy a “magyarok legalább hasonló kultúrából hoznak be embereket”.

László András fideszes képviselő felszólalásában számokkal próbálta alátámasztani, hogy mennyire kevés a Magyarországon tartózkodó orosz állampolgárok száma a Nyugat-Európában élőkhöz képest. Pont úgy próbált érvelni, mint Pintér Sándor belügyminiszter korábbi levelében, amit az Európai Bizottságnak küldött magyarázkodásképpen.

Orbánék még több bűnözőnek adhatnak tartózkodási engedélyt

Beszámoltunk arról, hogy családostul, átvilágítás nélkül jöhetnek az orosz és belarusz „vendégmunkások” Magyarországra.

Tágra nyitották a schengeni nemzetbiztonsági kaput Orbán Viktorék, júliustól

úgynevezett Nemzeti Kártyával jöhetnek az oroszok és fehéroroszok, átvilágítás nélkül,

így a kémeket sem szűrik ki, ahogy a bűnözőket sem.

Korábban a magyar sajtó a letelepedési kötvényprogram idején sok letelepedést kapott orosz állampolgár kilétére derített fényt:

  • Szergej Nariskin, az orosz külföldi hírszerzés főnökének családtagjai,
  • Vlagyimir Blockij, az orosz törvényhozás alsóházának tagja, és családtagjai,


  • Iliaz Muszlimov, az orosz parlament korábbi képviselője,
  • Alekszej Jankevics, a Gazprom egy leányvállalatának igazgatója,
  • Andrej Kalmikov, az orosz Aeroflot légitársaság egyik leányvállalatának vezetője is.

Olaszországban lefoglalták egy magyar állampolgárságú oligarcha vagyonát

Júliusban az ukrán korrupcióellenes különleges ügyészség kérésére Olaszországban 41 millió euró (több mint 16 milliárd forint) összértékben lefoglalták egy korrupcióval vádolt orosz „üzletember”, Alekszij Fedoricsevvagyonát.

Magyar állampolgárságot is kapott Orbánéktól a korrupt oligarcha

A vagyonelkobzás többek között egy 12. századi toszkánai kastélyt is érintett.

A magyar és uruguayi állampolgárságú, állandó lakhellyel Monacóban rendelkező, de Firenzében is gyakran tartózkodó 68 éves mágnás elleni intézkedést a firenzei ügyészség jelentette be kedden reggel. Hozzátették, hogy a főként műtrágya és nyersanyagok kereskedelmével foglalkozó „üzletember” ellen Ukrajnában

korrupció, csalás és pénzmosás gyanúja miatt folyik vizsgálat.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a korábbi letelepedési program esetén olyan „jól” működött a nemzetbiztonsági ellenőrzés, hogy korábban a letelepedési kötvényekkel kaphatott magyarországi tartózkodási engedélyt Atiya Khouri, az Aszad-rezsim pénzembere is.

Miért aggódnak mégis az EU-ban?


Megírtuk, Orbán Viktorék „szuverén” kormánya az úgynevezett nemzeti kártya segítségével teszi lehetővé az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező bevándorlók számára, hogy – „jobb esetben” – munkát vállaljanak és letelepedjenek Magyarországon. Így Orbánék „jó” migránsai

határellenőrzés nélkül juthatnak a schengeni övezetbe.

A magyar kormány döntésének „hála”, nekik már

  • nem kell benyújtaniuk a munkaerőről szóló igazolást,
  • rájuk nem vonatkozik az éves kvóta sem,
  • ráadásul a magyar kormány meglepő módon még a családegyesítést is lehetővé tette számukra (!).

Így pedig vélhetően majd hosszabb időt is szeretnének Magyarországon eltölteni, esetleg a végleges letelepedés mellett is döntenek. Mindez kizárólag rajtuk múlik.

Megjegyezzük, Szijjártó értelmezhető és megnyugtató indoklást nem adott az üggyel kapcsolatban, csupán

az eddigi kormányzati narratíva alapján hazugsággal vádolta meg „a háborúpártiságtól elvakult észak-európai és balti kollégáit”.

Az Európai Bizottság figyelmeztette a magyar kormányt

Mint megírtuk, hogy Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben felszólítja magyar kollégáját, hogy haladéktalanul adjon indoklást arra vonatkozóan, hogy

miként nem fogja kinyitni az ajtót a magyar vízumrendszer könnyítése az orosz és fehérorosz kémek előtt.

Johansson közölte: amennyiben a magyar kormány nem ad válaszokat, valamint a magyar vízumrendszer súlyos kockázatot jelent, lépéseket fognak tenni az ügyben.


Pintér Sándor válaszában hosszan magyarázkodott, szerinte elvégzik a szükséges ellenőrzéseket (ezt mondták a letelepedési programról is korábban, mégsem volt igaz – szerk.) így a program nem jelent biztonsági kockázatot.

(Nyugati Fény / Népszava) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top