Politika

Mi történt Orbánnal? Pusztító kijelentésekkel kavarta fel az állóvizet a miniszterelnök

Nyomorult koldusokról is értekezett a kormányfő.


Orbán Viktor a szokottnál is meredekebb kijelentéseket engedett meg magának

Orbán Viktor az ATV kérdésére az úgynevezett árvízinfón kijelentette: „egy Ursula nevű hölgy, valami Európai Unió, meg bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget, az olyan, mint a kutya vacsorája” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

„Mi a hamuzsákokról beszélünk, meg a védekezésről, meg az élő erőről”

– magyarázta.

„Biztos Nyugat-Európához sorolt minket”

– vicceskedett az „utcai harcos” kormányfő az ATV főmunkatársának kérdésére válaszolva.

„Ha baj van”


Arról kérdezték a miniszterelnököt, hogy Ursula von der Leyen Lengyelországba látogatva ígéretet tett arra, hogy akár 10 milliárd eurós támogatást is mozgósít az árvízkárok enyhítésére, azonban Magyarország nem lett megemlítve a támogatandó Közép-Európai országok között.

A nemzetvezető válaszában kifejtette: Magyarország vonatkozásában, valamint „a történelmi tapasztalatok alapján”,

„ha baj van, csak magunkra számíthatunk”.

Jelezzük, ez természetesen nem igaz: az EU-s támogatások nélkül a magyar gazdaság összeomlana, továbbá a korábbi árvizek elleni védekezésben is rengeteg támogatást nyújtott az Európai Unió – Magyarországnak is.

Orbán mégis állította, hogy az EU-tól és annak bizottságától érkező segítséget vagy pénzt bizonytalan dolognak tartja.

„Hogy aztán majd valamikor valaki valahonnan, egy Ursula nevű hölgy, valami Európai Unió, meg bizottság küld-e nekünk pénzt vagy segítséget, hát az olyan, mint a kutya vacsorája”

– tréfálkozott.

Orbán Viktor elárulta, mi az ország feladata

Hangoztatta, hogy „az ország feladata a saját problémáinak megoldása”.


Felvetődik a kérdés: vajon Orbánék elvégezték a „feladataikat” 14 év kormányzás alatt?

„Helytálltunk, megvédjük az országot, aztán ha jön pénz, akkor jön, ha nem jön, nem jön. Megvagyunk mi anélkül is egyébként, de minden segítséget szívesen fogadunk”

– osztotta meg elképzeléseit a kormányfő.

„Tehát nem javaslom,

hogy valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzunk. Komoly ország vagyunk, elvégeztük a munkát”

– vonyította.

A csatorna beszámolója szerint, amikor munkatáruk az osztrák és lengyel támogatási várakozásokra kérdezett, Orbán úgy válaszolt: „Igen, ilyet én is tudok mondani ilyen számokkal, csak semmi jelentősége nincs”.

„Mi a hamuzsákokról beszélünk, meg a védekezésről, meg az élő erőről”


– mesélte, hozzáfűzve, hogy Magyarország saját védműveit megerősítette, így az árvízi védekezés komolyabb károk nélkül lezajlik.

Az uniós pénzekkel kapcsolatban megjegyezte: „elvileg nekünk jár a pénz” – fogalmazott a miniszterelnök –, de példaként hozta fel a határvédelemre elköltött 2 milliárd eurót, amelyre szerinte az EU-ban a „a fülük botját sem mozdítják”.

Az a véleménye Orbánnak, ha Magyarország panaszkodna vagy magát sajnáltatná, „abból csak baj lesz”.

„Ne sokat törődjünk velük, ez a javaslatom”

– javasolta a magyar miniszterelnök.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top