Politika

Újabb botrány rázta meg a NER-t – Friss információk derültek ki

A Magyar Hang legfrissebb információi szerint Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő stábjának fizetési listáján szerepelt Bese Gergő dunavecsei plébános, aki a közelmúltban botrányba keveredett. A lap értesülései szerint Bese 2018 őszétől évekig kapott fizetést Nacsa csapatától, azonban később már nem volt a listán.


Bese Gergőről szeptember elején derült ki, hogy “partikon” vett részt, valamint több férfival is tartós kapcsolatot ápolt. A botrányt tovább súlyosbította, hogy egy sértett partnere kiszivárogtatott egy róla készült videót.

Nacsa Lőrinc a lap megkeresésére reagálva elismerte, hogy korábban valóban együtt dolgozott Bese Gergővel. Elmondása szerint egyházpolitikával is foglalkozó képviselőként szüksége volt egy egyházi személy szakmai tanácsaira.


„Hat évvel ezelőtt egy rövidebb időre kértem Bese Gergő segítségét. Ez a szerződés már évek óta megszűnt. Természetesen viselt dolgairól nem tudtam, ha tudtam volna, soha nem kértem volna tanácsot tőle” – írta válaszában Nacsa.

A Magyar Hang továbbá arról is beszámolt, hogy Bese édesanyját Rétvári Bence, a KDNP-alelnök és miniszterhelyettes stábtagjaként alkalmazták, miután Bese már nem szerepelt a fizetési listán. Nacsa azonban ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy nem ismeri Bese édesanyját, és soha nem állt vele munkakapcsolatban.


A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, ahová Bese Gergő is tartozik, a lapnak elmondta, hogy nem volt tudomásuk arról, hogy a plébános bármilyen politikai tevékenységet végzett volna. Az egyházmegye határozottan kijelentette, hogy a szabályozások szerint papi hivatást betöltő személyek nem állhatnak politikai pártok vagy szervezetek szolgálatában. Ilyen tevékenységhez külön egyházi engedély sem adható, és tudomásuk szerint nincs is olyan pap a megyében, aki politikai pártoknak dolgozott volna.

Az eset komoly visszhangot keltett az egyházi és politikai körökben, és ismét előtérbe került az egyház szerepe a közéletben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top