Politika

Nem hallgat: Kitáltalt az elmúlt évek egyik legnagyobb NER-es botrányáról

A Gulyáságyú Média nemrég Gödöllőn látogatta meg Bese Gergő, a közelmúltban botrányba keveredett katolikus pap szülői házát.


A riportból kiderült, hogy a korábbi sztárpap ide fog visszaköltözni. Amikor a stáb megérkezett, az ingatlan udvara már tele volt Bese holmijaival, jelezve, hogy költözködés zajlik.

 


A riport során megszólaltatták Bese édesanyját és egy családi barátot is, akik betekintést nyújtottak a pap lemondása körüli helyzetbe és a család álláspontjába.

Bese Gábor, Gergő testvére elmondta, hogy mindig figyelmeztették testvérét: a papnak papnak kell maradnia, a politikusnak pedig politikusnak.

Gábor szerint testvére sokkal inkább a közéletben tevékenykedett, ami hozzájárult ahhoz, hogy nagyobb támadások érték. Hangsúlyozta, hogy ha Bese Gergő nem szentelte volna fel a Karmelita kolostort, talán nem is foglalkoznának ennyit vele, és nem bélyegezték volna meg „NER-es papként”.


A riportból kiderült az is, hogy Bese Gábor nem látta azt a kompromittáló videót, amely a testvérét érintő botrány középpontjában áll. Sőt, nem akarja elhinni, hogy testvérének férfi partnere lett volna, hiszen Gergőnek a papsága előtt „mindig szép barátnői voltak”.

Gábor úgy véli, testvérét valószínűleg tőrbe csalták, esetleg drogot vagy alkoholt keverhettek az italába, mert kizártnak tartja, hogy egy ismert ember önként készítene ilyen kompromittáló felvételeket.


A testvér szerint Bese Gergő a politikai helyzet áldozata lett, hiszen folyamatosan szerepelt különböző műsorokban, ahol véleményét nem nyilváníthatta ki a jobboldali nézetekkel szemben. Úgy véli, testvérét a Fidesz tette ismertté, és ezért nem beszélhetett nyíltan ellenük.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top