Politika

Akkora a baj, hogy már a kormány sem tudja titkolni!

Jelentős a költségvetési hiány, és bár a kormány próbálja ezt tagadni, a legfrissebb kormányrendelet rávilágít, hogy hatalmas a baj.


Népszava írta meg, hogy Orbánék brutális megszorításokat voltak kénytelenek eszközölni, elvetették a Diákváros megvalósítását, és a Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán felmerülő települési igényeket is szűkebbre veszik, illetve kevesebb jut mentőautó-beszerzésre és a Lánchíd támogatására is.


Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet 130 pontban részletezi, mely beruházásokra lesz kevesebb pénz, vagy halasztják el azok megvalósítását.

Bod Péter Ákos, korábbi jegybankelnök, az RTL-nek kifejtette, hogy szerinte a költségvetés augusztusi rekordhiánya után lehetett számítani az újabb megszorításra, azonban a csatorna Híradójának a Kormányzati Tájékoztatási Központ továbbra is tagadja ennek tényét: „megszorítások a Gyurcsány-kormány alatt voltak”, ők csak „átütemezik” a beruházások megvalósításának idejét.


[Nevezhetjük ezt megszorításnak vagy átütemezésnek, ez a tényeken semmit sem változtat, az ország a valaha volt legnagyobb válsággal néz szembe, brutális a költségvetési hiány, ezért pedig egyedül Orbánék a felelősek, akik 14 éve kétharmaddal kormányoznak!]

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top