Egyéb

150 ezer éves csövek: ember előtti civilizációk bizonyítéka a múltból – Ádám előtt…

Vajon kik uralták a világot az ember “megteremtése” előtt…?


Létezhetnek olyan struktúrák a Földön, melyek úgy készülhettek el, modern kohászati és megmunkálási ismeretekkel, hogy időben megelőzik az embert?

Az ember azonnal rávágná, hogy nem.

Akárcsak a történelemtudomány, mely hallani sem akar az olyasfajta régészeti leletekről, melyek most következnek…


Ezek mind ember előtti bizonyítékok, pontosabban nyomok arra vonatkozóan, hogy egykor a Földet még jóval az ember előtt bizony más civilizációk is benépesítették.

Ezek a civilizációk pedig magasan fejlettek voltak, ismerték az egyes anyagok megmunkálásának technológiáját, fejlett oktatással és kultúrával rendelkeztek.

Mondhatni ők voltak az Föld “ősatyjai”…

A több százezer éves csövekről, csőrendszerekről amit Kína területén találtak, ma úgy tartja a legtöbb szakértő, hogy már csak az időből adódóan nem alkothatta őket ember.

Mégis tökéletesen megmunkáltak, bár elette őket az idő nagyrészt.

Felvetődik a kérdés: kik, vagy mik felelősek ezekért a csövekért?


Eleinte felvetődött geológusok részéről, hogy ezek tulajdonképpen egy ismeretlen, vagy keveset kutatott geológiai folyamat végtermékei.

Láthatunk már ilyet, elvégre a Pirit nevű ásvány is szabályos alakzatokba tud rendeződni.

Azonban a szakemberek ezeket a csöveket jobban megvizsgálva nem tudták kizárni a mesterséges eredetet.

Főleg azért, mert ezeket mikroszkopikusan is átnézték, és kísérteties hasonlóságot mutattak a valóban megmunkált modernkori öntöttvas csövekkel.

Az anyagösszetételük is hasonló volt, ami kizárja, hogy egyszerű geológiai anomáliáról lenne szó.

Ilyen 150.000 éves csöveket találtak többek között Baigongtól nem messze egy barlangban.


A mai napig csak találgatások vannak arról, hogy mit rejthetett a barlang, és miért volt szükség ilyen csövekre.

A csövek funkciójára ugyanis szintén nem született logikus magyarázat.

Talán egy ősi, föld alatt futó energiahálózat “mozaik darabkáit” találta meg a kései emberiség?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top