Politika

„Csak a lusta nyugdíjas siránkozik: van munka bőven nekik is”

Nyugdíjas olvasónk egy levelet küldött szerkesztőségünknek, azzal a kéréssel, hogy bár az ő véleménye kormánypárti, szeretné, ha megjelenne. Mi erre is lehetőséget biztosítunk, illetve ha valaki válaszolna rá, e-mail címünkön megteheti.


A fideszes nyugdíjas, Mariann levele:

„Sokszor hallom, hogy egyesek csak panaszkodnak: nincs pénz, nincs elég nyugdíj, a kormány nem tesz semmit értünk. Nos, nekem ebből elegem van. Magyarország szerencsére gazdag ország, rengeteg munka várja a nyugdíjasokat, akik hajlandóak dolgozni! Én magam 68 évesen jegypénztárosként dolgozom, és egyáltalán nem érzem megerőltetőnek a munkát. Sőt, több kollégám is nyugdíjas, és mindannyian örülünk annak, hogy még dolgozhatunk. Nem csupán a fizetés miatt, hanem mert aktívan tartjuk magunkat, és hasznosnak érezzük magunkat.


Aki panaszkodik, hogy nem elég a nyugdíj, annak csak azt tudom mondani: miért nem mész el dolgozni? Olyan sok lehetőség van, amit egy fizikai problémákkal küzdő nyugdíjas is el tud végezni. Ma már számtalan könnyű, ülőmunkát kínálnak a munkaerőpiacon. Persze, könnyebb otthon ülni és az Orbán-kormányt szidni, de talán érdemesebb lenne valami hasznosat is csinálni. Aki dolgozni akar, annak munkája van, aki pedig csak siránkozik, az nyilván nem akar dolgozni.

Ne mondja nekem senki, hogy nincs lehetőség! Magyarországon ma mindenki találhat munkát, aki akar. Az Orbán-kormány lehetőséget ad mindenkinek arra, hogy aktív maradjon, és kiegészítse a nyugdíját. Aki nem él ezzel, az inkább maradjon csendben, és ne hibáztassa a kormányt a saját lustasága miatt.

Szóval, kedves panaszkodók, ne siránkozzatok tovább, hanem menjetek dolgozni! Akár pénztárosnak, akár más, könnyű munkába. Nem a kormány a hibás, ha nincs elég pénzetek – csak ti magatok!


Üdvözlettel,
Mariann.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top