Politika

Nagyon durva dolog derült ki Bese Gergő „atya” papi kinevezéséről

Bese Gergő tevékenysége kapcsán újabb súlyos hír érkezett.


Leleplező információk jöttek Bese Gergő egyház berkeiben végzett munkájáról

Számos pappal történt beszélgetés alapján igyekszik bemutatni Bese Gergő papi tevékenységét a Szemlélek nevű katolikus – ugyanakkor egyházi és politikai befolyástól mentes – online magazin.

Gégény István, az újság főszerkesztője úgy fogalmazott: pap nemi botrányai ellenére sokakban él az a kép, hogy példás életet élt Bese Gergő, emellett pedig kiváló szervező is volt. Ezzel szemben azonban a lap olyan információk birtokába jutott, amelyek alapján a Szemlélek azt a következtetést szűrte le, hogy

Bese tevékenységére a „papságszédelgés” a megfelelő kifejezés.

Bese Gergő sok elutasítást kapott a katolikus egyház vezetőitől – nem véletlenül


Az információk szerint a fiatal Bese Gergő több főpásztornál is papi szolgálatra jelentkezett, azonban

majdnem mindenhol visszautasítást kapott.

Többen komoly aggályokat észleltek Bese személyiségével kapcsolatban, így képtelenek voltak felvenni őt a papi szemináriumba. Az is többeket zavart, hogy Bese a politikához erős szálakkal kötődött.

A férfi az elutasítások miatt majdnem Ausztriában próbált szerencsét. Végül azonban a kalocsa-kecskeméti érsek az utolsó utáni pillanatban felvette őt a papnövendékek sorába.

Bese Gergő mindenhol megutáltatta magát

Bese mindössze egy évig volt paptanuló, ugyanis felsőoktatási – teológiai – tanulmányait beszámították (!) a gyakorlati éveibe. Az érsek végül hamar rájött, hogy hibát követett el, ugyanis a 2013-ban pappá felszentelt

Besének olyannyira megromlott a viszonya a mentorával, hogy végül távozni kényszerült

a főegyházmegyéből.


A fiatal pap végül a pannonhalmi főapáttól, Várszegi Asztriktól kapott munkát, eleinte a kiskunfélegyházi bencés iskolában tanított hittant, azonban onnan hamar távozni kényszerült. Ezután hosszú évekig, 2014-től 2020-ig külsős próbaidőszakot töltött a Pannonhalmi Területi Főapátságnál, ami azt jelentette, hogy mindig olyan helyszínekre kellett elutaznia, ahonnan nem volt elegendő pap. Így volt olyan, hogy a Balatonra, máskor Budapest szomszédságába kellett utaznia dolgozni.

A balatonfüredi nevelőtestületben nem találta a helyén, a budaörsi iskolába azonban sikerült beilleszkednie. Ezzel párhuzamosan a pannonhalmi főapátság bazilikájában családos (!) miséket tartott.

Bese nem volt állandóan jelen a közösség életében. Leginkább akkor jelent meg, amikor

közösségi programok adódtak.

Érdekesség, hogy hosszúra nyúlt próbaidőszakja lejártát követően nem hosszabbították meg a szerződését. Ezt követően visszatért a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye berkeibe.

Így lett sztárpap a katolikus egyház soraiban Bese Gergő

Az ezután következő időszakban alakult ki Bese „sztárpapkultusza”, amelyhez megkapta a hathatós politikai támogatást. A vallásos mindennapok mögött a háttérben azonban javában zajlott Bese „második élete”.


Ez a sztárpap habitus hullott most porba – és talán nem is baj, hogy így alakult. Nem kérdés, hogy az egyháznak helye, küldetése van a nyilvánosság terepein. A digitalizáció, a közösségi média kihívásaira nem az elfordulás a megfelelő válasz. De a kereszténységnek van már fénylő csillaga, akit nem helyénvaló halandókra cserélni.

– fogalmazott a lap főszerkesztője írása konklúziójaként.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top