Egyéb

Nagy Ervin végre megmutatta csodaszép 1éves ikreit ❤ , a rajongók valósággal elolvadnak tőle!- Boldog szülinapot a babáknak

Nagy Ervin büszkén osztotta meg ikerlányai, Elza és Franciska legfrissebb fotóit, akik már másfél évesek. A gyermekek gyors növekedése mindenkit lenyűgöz.


Nagy Ervin párja, Borbély Alexandra érdekes háttérrel rendelkezik, hiszen a Felvidékről, pontosabban Nagycétényből származik. Érettségi után, bár próbálkozott a pozsonyi Színművészeti Főiskolán, végül Budapestet választotta továbbtanulás helyszínéül. Egy évig a Nemzeti Színházban dolgozott, mielőtt felvételt nyert volna a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, melynek 2012-es végzése óta a Katona József Színház tagja.

2017-ben Berlinben az Európai Filmakadémia díját is elnyerte a “Testről és lélekről” című filmjéért, mint legjobb európai színésznő. Nagy Ervinnel 2021-ben kötött házasságot, és 2022 júniusában jelentették be, hogy ikerlányokkal várnak, akik 2022 októberében születtek meg.

Nagy Ervin, aki korábbi házasságából már apja Lolanak, ismét lányos apuka lett, hiszen Elza és Franciska is kislányok. A szülők nemrégiben mutatták meg a gyerekeket, akik mára már másfél évesek.

 


 

View this post on Instagram

 

A post shared by Nagy Ervin (@nagy_ervin_hivatalos)


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top