Politika

Úgy tűnik, lelepleződött a brutális csalás: Ez még az Orbán-érában is sokkoló bűnténynek minősül (+videó)

700 millió forintért építettek meg egy kerékpárutat, ami kevesebb mint egy év után beszakadt, most 1,1 milliárdért kell helyrehozni.


A Tokaj és Bodrogkeresztúr közötti kerékpárutat tavaly építették meg 700 millió forintból, idén februárban beszakadt, most 1,1 milliárdból hozzák rendbe – írta meg kedden az atlatszo.hu.

Gyanús volt eredetileg is a kerékpárút kivitelezése

A portálnak a Magyar Közút Zrt. elmondta: a felújítási munkálatok 150 napig fognak tartani. A szükséges nettó 1 138 196 644 forintos összeget a „külön erre a célra biztosított állami forrásoknak köszönhetően” tudták előteremteni. A kivitelezést a Colas Út Építőipari Zrt. fogja végezni. A munkálatok során helyrehozzák a bicikliút mellett megrongálódott autóutat is. Emellett „új támfal, több mint 400 méteren csapadékvíz élvezetés, új villamos földkábel, illetve vízvezeték is épül”.


Eredetileg a beruházást 2021-ben kezdte el kivitelezni a MENTO Környezetkultúra Kft. 699 millió forintért. A cégről a portál megjegyzi, hogy korábban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)

kartellezés miatt megbüntette.

24.hu márciusban megírta, hogy az úttal kapcsolatos problémák már korábban jelentkeztek. 2023 őszén emiatt egy közmeghallgatáson fel is kérdezték a polgármester.

„A jegyzőkönyv szerint Rozgonyi István polgármester közölte, hogy miután a kerékpárutat a műszaki ellenőr átvette, pár nappal később az látszott, hogy »megtört az út«, és »gyakorlatilag 100 méter hosszan leszakadt az egész«.”

– fogalmazott a lap.


Egy helyi televízió is beszámolt az esetről. Videójukat alább tudod megnézni:

Máshol is akadt gond a kerékpárúttal

Hasonlóan járt a Sirokot, Tarnaszentmáriát és Verpelétet összekötő kerékpárút is. Az RTL beszámolója alapján ez a bicikliút is beomlott nem sokkal az átadása után.

Ez a szakasz nettó 774 844 440 forint uniós pénzből épült, ám most, hogy beszakadt,

az önkormányzatnak nincs pénze helyrehozni.

Tarnaszentmária önkormányzata a szükséges kárfelmérést már elvégezte. Ez alapján 27 millió forintra lenne szükség a helyreállításhoz, ám a község nem rendelkezik ennyi pénzzel. Mint mondták, abban bíznak, hogy kapnak állami támogatást és még idén megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok.


kivitelezési szerződés alapján egyébként a beruházó 24 hónapos jótállást vállalt, így ez alapján térítésmentesen kéne vállalniuk a helyreállítást. Az önkormányzat szerint ugyanakkor a bicikliút beszakadása

„nem jótállási kategória”.

(Globo Televízió/Youtube) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top